Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U14: győzelemmel indult a rájátszás!

U14: győzelemmel indult a rájátszás!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Ahogy már korábban írtunk róla: U14-es csapatunk a hetedik helyen zárta az alapszakasz „A” csoportját, s így az alsóági rájátszásba került. Itt egy hat csapatos, oda-visszavágós rájátszás során dőlnek majd el a helyezések. Ellenfeleink: Hajdúszoboszlói SE. Loki Focisuli Debrecen, Miskolc Népkert Volán SE, Püspökladányi LE és Sényő-Carnifex FC.

Az első fordulóra a március 23-24-ei hétvégén került sor, mi hazai pályán a Loki Focisuli csapatát fogadtuk szombaton 11 órától.

 

A debreceniek elleni mérkőzésen nagyon szervezett és kompakt csapat képét mutatta U14-es gárdánk, s bár az első gólra majd negyven percet kellett várni, mezőnyfölényünk az első perctől kezdve nyilvánvaló volt. Ez aztán az első félidő hajrájában két gyors barcikai gólban is megnyilvánult, a 36. percben Dányi Máté, majd a 39.-ben Szegedi Zente volt eredményes, így 2-0 arányú vezetéssel fordultunk.

A félidőben két cserével frissített Asszony Béla vezetőedző, ami kulcsfontosságú lett, hiszen később mindketten gólt szereztek: Szitka Nimród az 50., míg Üveges Hunor a 70. percben talált be a Debrecen kapujába. A teljes krónikához, hozzátartozik, hogy a vendégek a második játékrész elején szépítettek, s szorosabbá tették a meccset, erre jött – a legjobb időben - a két csereként beállt játékos gólja, s így 4-1 arányú magabiztos győzelmet aratott csapatunk.

 

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoport

Alsóági rájátszás 1. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – LOKI FOCISULI DEBRECEN   4-1 (2-0)

Gólszerzők: Dányi Máté 36’, Szegedi Z. 39’, Szitka Nimród 50’, Üveges Hunor 70’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Ludánszki – Dányi, Takács Zs., Tóth G. (Bálint 57’), Szitka K. (Szitka N. 41’), Kapui (Üveges 41’), Klimon Á., Labancz, Szegedi Z. (Koszta 57’), Szilasi, Fülpes.

Edző: Asszony Béla

 

Ellenfelünk kevés veszélyt jelentett a kapunkra, köszönhetően, hogy csapatunk kompakt volt a mai napon. Sokat dolgoztunk a mezőnyben, sok párharccal, amiből mi jöttünk ki jobban. Labdakihozatalunk egyre gördülékenyebb és időnként szépen is játszottunk. Gratulálok a két új játékosunk bemutatkozásához és az egész csapatnak az egyértelmű győzelemhez!

A most következő hétvégén nem lesz mérkőzése a srácoknak, viszont április 02-án – kedden – hétközi forduló keretében Püspökladányba utazik a csapat.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria