Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Erre mondják, hogy így ki lehet kapni!

Erre mondják, hogy így ki lehet kapni!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

 

A legkisebb bajnoki korosztály is elkezdte a tavaszi szezont. Mint ismeretes, U12-es és U13-as csapataink mindig párhuzamosan, együtt „mozognak”, vagyis a bajnokságban jellemzően ugyanazon ellenfelek ellen, és egymás után lépnek pályára Fehér Balázs és Pálkutas József srácai. Persze ritka kivételek is adódnak, amikor ez nem így történik, de a tavaszi rajt ismét egymás után és ugyanott zajlott.

 

A helyszín pedig Gyöngyös volt, ahol a házigazdák már a 19. percben megszerezték a vezetést, amit a 43.-ban aztán kétgólosra tudtak növelni. A srácok ennek ellenére óriási elánnal küzdöttek a szépítésért, egyenlítésért. Laczkó Botond révén a 68. percben sikerült is felzárkózni, de egyenlíteni sajnos már nem, pedig még kapufát is rúgtunk az utolsó percekben.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U12 alap Északi csoport

10. forduló

 

GYÖNGYÖSI AK - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   2-1

Gólszerző: Laczkó Botond 68’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Horn – Szilasi, Gál Á., Marok, Farkas B., Luzsányi, Fekete D., Fónagy, Laczkó

Cserék: Kovács Z., Újházi

 

Edzők: Fehér Balázs, Pál-Kutas József.

 

Bár nem sikerült pontot szerezni, úgy érzem, a mai teljesítményért nem lehet elmarasztalni a gyerekeket. Az első három negyedben kétgólos előnyre tett szert a mezőfölényben játszó hazai csapat, de mi is egyre jobb teljesítményt nyújtottunk; s ahogy telt az idő és az utolsó negyedben folyamatosan akadtak lehetőségek a kapuk előtt. A gyerekek mindent megtettek, hogy meccsben maradjunk, a mérkőzés nagy részében szervezetten, időnként szép támadásokat vezetve játszottunk. Ha az utolsó percben a kapufáról befelé pattan a lövés, akár egy pontot is elhozhattunk volna. Reálisan nézve egy góllal jobb volt a Gyöngyös, de a mi csapatunknak is jár a gratuláció. Erre mondják, hogy így ki lehet kapni!

A húsvéti hosszú hétvége és tavaszi szünet miatt a következő forduló most csütörtökön lesz, a Bódva-völgyi TSE otthonában – Felsőzsolcán – lépünk pályára délután két órától.

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria