Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U19: Javuló forma és eredmények

U19: Javuló forma és eredmények

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A 13. fordulóból előrehozott találkozóval indult az U19 négymeccses sorozata. Hétközi forduló keretében hazai pályán fogadtuk a Gesztely csapatát, és simának mondható, 4-1 arányú vereséget szenvedtünk. Egyetlen gólunkat Virág Bence rúgta a 31. percben.

Három nappal később a 8. fordulóban a Sényő otthonában játszottunk. A négy kapott gól ezúttal is megvolt sajnos, de válaszunk nem volt rá, így pont nélkül maradtunk.

Korolovszky György vezetőedző ekkor így nyilatkozott:

A négy kapott gól ellenére azt mondanám, hogy nem is játszott olyan vészesen rosszul a csapat. Kaptunk egy gólt büntetőből, ami jogos volt illetve szögletből is. Amiért viszont nagyon tudok haragudni bármikor, bármilyen csapatra, az az, hogy az állított labdás játékhelyzetet, ki kell tudni védekezni! Ezt nem tudom tolerálni! Meglehetősen rossz pályán játszottunk, ami nem mentség, mert az ellenfélnek is rossz a pálya, de a mi játékunkhoz sajnos egy gyenge minőségű pálya nagyon befolyásoló tényezőként tud hatni, hiszen megöli a futballt. Csak azért haragszom egy picit, mert nem rúgtunk gólt, de hangsúlyozom nem játszott rosszul a csapat és meg akarta valósítani azt a játékot és azt a szemléletet, amit tanulunk. S ami már a csapat védjegye, de valahogy azt vettem észre, hogy állandóan sokkal erősebb, magasabb gyerekekkel találkozunk ebben a bajnokságban. Az atletikusság, a fizikai erő, dominancia ebben a korban elég erőteljesen megmutatkozik és előnyként hat a mérkőzésen. Ettől függetlenül mindenkinek fel kell tudni nőni ehhez a helyzethez, mert ezen változtatni nem nagyon lehet, viszont futballtudással, erős filozófiai gondolkodással, helyes és jó játékstílussal bárkit bármikor meg lehet verni.

Ezt követően tíz nap szünet várt a csapatra, majd a 9. forduló keretében Mátészalkára utaztunk.

Ezen a mérkőzésen a házigazdák szerezték meg a vezetést az első félórát követően, majd egy kicsit be is segítettek nekünk, hiszen egy kikényszerített öngóllal egalizáltuk az állást. Aztán a 63. percben Kerékgyártó Tamás villant, s góljával 2-1 arányban meg tudtuk nyerni a mérkőzést.

Korolovszky György vezetőedző:

Ez a mérkőzés sem volt más, mint általában lenni szokott. Meglehetősen pici pályán ugyanazt a tanult és szokott futballt játszotta a csapat; ugyanazokkal az alapelvekkel, stílussal és játékfilozófiával, mint minden mérkőzésen. Olyan eredményt értünk el, ami a legszebb eredmény egy idegenbeli mérkőzésen, bár ehhez kellett az ellenfél öngólja is. A győztest gólt pedig egy szabadrúgásból szereztük. Nem játszottunk ma jól, de küzdeni tudásból, fegyelemből, harciasságból a csapat jelesre vizsgázott! Építés alatt áll a jövő csapata, s azok a 16-17 éves játékosok, akik rendszeresen jönnek hozzám játszani, szépen tudnak alkalmazkodni ehhez a futball stílushoz. Úgy gondolom, hogy így egy ütőképes 19 éves csapat alakulhat ki nyártól a KBSC-ben.

A 10. fordulóban szabadnapos volt U19-es csapatunk, majd a mögöttünk álló vasárnap a LOKI Focisuli csapatát fogadtuk.

A tabella alapján pontszámban és tudásban is volt különbség a két csapat között, ami már az első félidőben papírformaszerűen be is igazolódott. Lakatos Krisztofer góljával szereztük meg a vezetést, majd Kovács Kristóf I. és Bottyán Benjámin folytatta a sort. Három gólos előny birtokában mehettünk pihenőre, majd a második félidő elején a hazaiak szépíteni tudtak, 3-1. Ezt kövezően tíz percenként még egy-egy barcikai gól esett, Kovács I. és Bottyán is ráérzett a gólszerzés kellemes ízére, beállítva az 5-1-es végeredményt.

Jegyzőkönyv

MLSZ Regionális U19 alap Északkeleti csoport

Alsóházi rájátszás / 11. forduló

KBSC – LOKI FOCISULI   5-1 (3-0)

Gólszerzők: Lakatos Krisztofer 17’. Kovács Kristóf I. 22’, 58’, Bottyán Benjámin 35’, 68’.

Kolorcity Kazincbarcika

Veres – Lovas (Bagonyi 81’), Miczi, Kerékgyártó, Kovács K. I., Lakatos K., Tóth M., Virág B. (Szabó R. 78’), Kovács K. II., Henez, Bottyán.

Edző: Korolovszky György

Nem játszott jól a csapat, mégis rúgott öt gólt, de azért valljuk be, az ellenfél kapus poszton nem állt a magaslaton. A debreceni csapat partner volt a tisztességes, sportszerű játékban, ez mindenképp említésre méltó!
A sok gól emelte a szintet, a játék picit akadozott, de most legalább nem kellett szükségcseréket végrehajtani. Végigjátszották a 17 évesek is a mérkőzést és volt közöttük igen jó teljesítmény is!

A csapat szombaton az éllovas, Tiszaújváros otthonába utazik, kezdés 10 órakor.

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria