Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Beindul(t) a nagyüzem a fiú utánpótlás szekcióban is

Beindul(t) a nagyüzem a fiú utánpótlás szekcióban is

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Ahogy a tanév, úgy a bajnoki mérkőzések is szinte észrevétlenül újra részei lettek klubunk fiú utánpótlás szekciójának. Már ami a közép- illetve a felső szekciót illeti.

De a kicsik is bekapcsolódnak a versenyprogramba a héten, hiszen a Körzet Központi és a regionális Bozsik-tornák, illetve az egyéb szervezésű rendezvények is megkezdődnek.

 

A nyáron volt egy kis változás a fiú utánpótlás szekció edzői teamjében, illetve a különböző korosztályú csapatok bajnoki besorolásában, így ismét több vármegyéhez is tartoznak srácaink.

 

Mutatjuk a részleteket, aztán érkeznek majd szépen, sorban az eredmények is.

 


Fiú utánpótlás szervezeti felépítése

 

♦ ALSÓ SZEKCIÓ ♦

 

A szekció vezetője: Simon László

 

U7-s korosztály

Edzők: Erdei János, Erdei Bence, Pál-Kutas József

 

U9-s korosztály

Edzők: Dudás Tamás, Perjési Zoltán

 

U11-s korosztály

Edzők: Kazvinszki Jácint, Süttő Attila

 

Grund csoport

Edzők: Pál-Kutas József, Bicskey Bence

 


♦ KÖZÉPSŐ SZEKCIÓ ♦

 

A szekció vezetője: Szentiványi József

 

U12-s korosztály

Edzők: Iván Kornél, Kálmán Vilmos

2024/2025 bajnoki idény: B-A-Z Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U12, Északi csoport

 

U13-s korosztály

Edzők: Iván Kornél, Kálmán Vilmos

2024/2025 bajnoki idény: B-A-Z Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U13, Északi csoport

 

U14-s korosztály

Edző: Asszony Béla

2024/2025 bajnoki idény: B-A-Z Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U14, Északkeleti csoport

 

U15-s korosztály

Edző: Fehér Balázs

2024/2025 bajnoki idény: Heves Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U15 Alap, Északkeleti csoport

 

 

Tehetséggondozó program, játékos fejlesztés:

Szentiványi József

 

Asszisztens edzők:

Zsigrai Bálint, Varsányi János

 

Kapusedző:

Varsányi János

 


♦ FELSŐ SZEKCIÓ ♦

 

A szekció vezetője: Kupecz Tamás

 

U17-s korosztály:

Edző: Harnócz Róbert

2024/2025 bajnoki idény: Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U17, Kelet csoport

 

U19-s korosztály:

Edző: Kőrösi Gábor

2024/2025 bajnoki idény: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Igazgatóság szervezésében MLSZ Regionális U19 Alap, Keleti csoport

 

 

Tehetséggondozó program, játékos fejlesztés:

Szentiványi József

 

Kapusedző:

Botló Ádám

 

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria