Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U9 - A fő cél a gyerekek folyamatos fejlődése

U9 - A fő cél a gyerekek folyamatos fejlődése

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Régóta megszokhatták a Kolorcity Kazincbarcika SC szurkolói, hogy rendszeresen hírt adunk utánpótlás csapataink szerepléséről, s a mérkőzéseket, tornákat a gyerekek, fiatalok edzői is értékelni szokták. Most arra kértük a szakembereket, értékeljék átfogóbban is a mögöttünk hagyott őszi szezont, s beszéljenek egy kicsit a jövőről is.

Elsőként U9-es csapatunk trénere, Dudás Tamás gondolatait osztjuk meg. Az U9-es fiúkról a közelmúltban többször is büszkén számolhattunk be, hiszen december elején a szlovákiai Varannó városában nemzetközi tornán vehettek részt, két héttel később pedig bronzéremmel tértek haza egy ugyancsak rangos tornáról, melynek Hajdúnánás adott otthont.

 

Hogy értékeled a mögöttünk hagyott őszi szezont összességében?

Azt gondolom, hogy egy nagyon jó őszi szezont zártunk, szerencsére sok tornán tudtunk részt venni. Fő célunk, hogy a gyerekek folyamatosan fejlődjenek egyénileg is és csapat szinten is. Úgy gondolom az edzések mellett a rangos tornák is elősegítették ezeket a folyamatokat.

Mi az, amivel elégedett voltál az elmúlt időszakban és mi az, ami lehetett volna jobb is?

Nagy hangsúlyt fektettünk az edzéseken a játékosok közötti együttműködésre, ami úgy gondolom, hogy sokszor megjelent a mérkőzések során! Több alkalommal is ennek köszönhetően sikerült jobb erőkből álló csapatok ellen is jó eredményeket elérnünk. Amire a tavaszi szezonban nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, az a gyerekek egyéni technikai fejlesztése.

Mi a legfontosabb cél a következő fél évben, a szezon hátralévő részében?

A cél továbbra is az, hogy a gyerekek élvezzék a játékot és szeressenek edzésre járni, fejlesszük az egyéni képességeik mellett a csapatban való gondolkodásukat is. A klub vezetése támogat minket, hogy minél több hazai és nemzetközi tornán vegyünk részt, amely jól szolgálja a fejlődésünket.

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria