Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen zárjuk a 2023-as esztendőt

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen zárjuk a 2023-as esztendőt

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen játssza a naptári év utolsó bajnoki mérkőzését a Kolorcity Kazincbarcika SC, amely hivatalosan már az első tavaszi forduló lesz. Vagyis ezzel megkezdődik a „visszavágók” sora a Merkantil Bank Ligában. Számunkra ez azt jelenti, hogy a szegediektől elszenvedett első fordulós vereségért vehetünk revansot.

 

A szegedi együttes szezon előtti felkészüléséről, átigazolásairól ITT írtunk részletesebben. Nyár végén Adem Kapics sportigazgatót is idéztük, aki a felkészülés végén egyértelműen a feljutást nevezte meg a csapat céljaként. Habár ez a cél jelenleg lőtávolon kívül van a csongrádiak számára (hét pont a hátrányuk a 2. helyezett Nyíregyháza Spartacus mögött), tény, hogy a Merkantil Bank Liga egyik legstabilabb együtteséről beszélhetünk.

 

Az első fordulóban Aleksandar Stevanovic csapata Borvető Áron 23. percben szerzett góljával győzött 1-0-ra a Kolorcity Arénában. A szerb vezetőedző a meccs után így értékelt: „azt gondolom, hogy a legtöbb csapat meg fog szenvedni a pontért, pontokért a Kazincbarcika otthonában.” Nos, ebben igaza is lett, hiszen azóta sem találtak legyőzőre fiaink hazai pályán. Igaz, a Szeged sem adta könnyen a bőrét a folytatásban, nézzük, hogyan telt a két meccsünk közti tizenhét forduló következő ellenfelünk szemüvegén keresztül.

 

Rögtön a barcikai vendégjáték után a Vasas ellen 4-3-ra győztek odahaza egy drámai rangadón – az angyalföldiek a 92. percben egyenlítettek Radó András góljával, de az utolsó szó ismét Borvetőé volt. Ezt két döntetlen követte (Ajka, Gyirmót), majd a Zuglóban győzték le 1-0-ra a BVSC-t (a „változatosság kedvéért” itt is Borvető gólja döntött). Ezt a Csákvár elleni hazai vereség (0-2) követte, azóta viszont többször már nem találtak legyőzőre – ezzel a Nyíregyháza mellett ők szenvedték el a legkevesebb vereséget eddig a szezonban.

 

A csapat stabilitását mutatja, hogy az azóta lejátszott tizenegy meccsen mindössze hét gólt kaptak. Győzniük négyszer sikerült, érdekesség, hogy minden alkalommal 1-0-ra nyertek (Honvéd, Budafok, Mosonmagyaróvár, Pécs). Nem kevesebb, mint öt alkalommal játszottak 1-1-es döntetlent (Kozármisleny, Nyíregyháza, Haladás, ETO, Soroksár), egyszer 2-2-re végeztek (Tiszakécske), a Siófok ellen pedig gólnélküli döntetlen lett a meccs vége.

 

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia házi góllövőlistája:

 

1.

Bíró Bence Balázs

6 gól

2.

Borvető Áron

5

3.

Gajdos Zsolt

2

4.

Márkvárt Dávid

1

4.

Óvári Zsolt

1

4.

Papp Áron

1

4.

Prosser Dániel

1

4.

Szilágyi Zoltán

1

 

A házi góllövőlistát hat találattal Bíró Bence vezeti, mögötte öt góllal Borvető Áron áll, aki igazi jolly joker, az ötből négyszer győztes gólt szerzett. Bíró ezzel szemben inkább a csapat pontmentője, hatból öt gólja után is pontosztozkodás lett az adott mérkőzések vége. A csapat tizennyolc szerzett góljával a 8. a vonatkozó tabellán, viszont a PMFC után ők (és a Nyíregyháza) kapituláltak a legkevesebbszer (13). Csatáraink számára is nagy kihívás lehet majd a vasárnap, hiszen négy mérkőzés – összesen 387 perc – óta érintetlen Molnár F. Tamás hálója.

 

A játékvezetők összesen negyvenszer mutattak fel sárga lapot szegedi játékosoknak, akik közül hárman ki is pontozódtak már – Tóth Bence, Szilágyi Zoltán és Gajdos Zsolt öt-öt figyelmeztetésnél jár, utóbbi emiatt nem is szerepelhet ellenünk, hiszen az utolsó, PMFC elleni mérkőzésen kapta meg ötödik lapját. Kiállítást egyszer szenvedtek el mindössze, a rutinos Márkvárt Dávid a Tiszakécske elleni meccsen kapott a hajrában azonnali pirosat.

 

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia eddigi mérkőzései a szezonban:

 

Kolorcity Kazincbarcika SC

0-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

4-3

Vasas FC

FC Ajka

0-0

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-1

Gyirmót FC Győr

BVSC-Zugló

0-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

0-2

Aqvital FC Csákvár

HR-Rent Kozármisleny

1-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-1

Nyíregyháza Spartacus FC

Tiszakécskei LC

2-2

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-0

Budapest Honvéd

Szombathelyi Haladás

1-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-1

ETO FC Győr

Soroksár SC

1-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-0

Budafoki MTE

BFC Siófok

0-0

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Credobus Mosonmagyaróvár

0-1

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-0

PMFC

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria