Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Feljutásra hajt vasárnapi ellenfelünk

Feljutásra hajt vasárnapi ellenfelünk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Vasas FC a magyar labdarúgás egyik legpatinásabb egyesülete, történetéről bővebben ITT írtunk az őszi szezonban. Az angyalföldiek a 2022/2023-as idényben estek ki az OTP Bank Ligából, miután az utolsó, 12. helyen végeztek.

 

Az idei szezont döcögősen kezdték, öt forduló elteltével a 10. helyen álltak, ám azóta tíz győzelem és öt döntetlen mellett egyetlen vereséget szenvedtek csak el. Október 8-a, vagyis a 11. forduló óta pedig veretlenek, így feljöttek a tabella 3. helyére, a szinte folyamatosan vezető Nyíregyháza - ETO duó mögé.

 

A 13. kerületi klub még az élvonalbeli kiesést megelőzően, 2023 április elején menesztette Kondás Elemér vezetőedzőt, akinek a helyét Desits Szilárd vette át, akkor még megbízott trénerként. Bár a kieséstől már ő sem tudta az alakulatot megmenteni, a nyári szünetben bejelentették, hogy folytathatja megkezdett munkáját. A szakmai stáb viszont változott ekkor, pályaedzőként Nagy Gábor érkezett, illetve a klub korábbi játékosa, Ferenczi István erőnléti edzői szerepkörben lett a szakmai team tagja.

 

A téli szünetben nem forgatta fel a keretet a stáb, három fiatal, mégis rutinos labdarúgót igazoltak, közülük ketten élvonalbeli tapasztalattal is rendelkeznek. A huszonhárom éves Szánthó Regő a Ferencváros csapatából igazolt a Vasashoz, Szalay Szabolcs Zalaegerszegről érkezett kölcsönbe, Doktorics Áron pedig a Haladás saját nevelésű játékosaként távozott Szombathelyről Angyalföldre.

 

A távozók többsége kölcsönbe igazolt el (Szilágyi Szabolcs, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapornai Bertalan, Szivacski Donát), emellett hárman végleg elköszöntek: Balajti Ádám Budaörsre, az akadémista Kovács Patrik Fehérvárra, a rutinos Novothny Soma pedig a lengyel Ruch Chorzow-ba szerződött.

 

A Vasas a tavaszi szezonban – a 18. fordulóból bepótolt találkozóval együtt – négy mérkőzést játszott, melyek közül kettőt megnyert, kettőn pedig döntetlenre végzett. A legutóbbi, PMFC elleni 4-1-es győzelem alkalmával Tóth Milán klasszikus mesterhármast szerzett, amivel a támadó immár tizenegy gólnál jár, s vezeti – a kozármislenyi Kirchner Györggyel holtversenyben – a Merkantil Bank Liga góllövőlistáját.

 

A holnapi találkozó előtt tehát a piros-kékek a tabella 3. helyen állnak, hátrányuk most már csak kettő pont az ETO FC Győr mögött, akik hétfőn – tévés meccsen - az éllovas Nyíregyháza Spartacus csapatát fogadják majd.

 

Ahogy a téli felkészülés végén az angyalföldi klub is megerősítette, a Vasas FC célja továbbra is a feljutás kiharcolása, így minden bizonnyal nehéz meccs vár ránk, de ugyanazzal a jó futballal, amellyel idegenben is meg tudtuk lepni a Vasast, itthon újra eredményesek lehetünk!

 

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

 


 

A JÁTÉKVEZETŐ

 

A mérkőzés játékvezetője a harmincöt éves Katona Balázs lesz, akivel korábban négyszer találkozhattunk ilyen minőségben – háromszor az NB2-ben, egyszer pedig az NB3-ban. A mérlegünk ezeken a meccseken egy győzelem és egy döntetlen mellett két vereség, 4-6-os gólkülönbséggel. A sípmester segítői vasárnap Horváth Róbert, Ifj. Varga Gábor, valamint Takács Tamás lesznek.

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria