Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hetedszer játszunk a Haladással

Hetedszer játszunk a Haladással

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nincs sok évtizedre visszatekintő múltja van a Szombathelyi Haladás és a Kolorcity Kazincbarcika SC egymás elleni csatáinak, legalábbis a bajnoki rendszerben. Ezzel szemben a Magyar Kupában már 1995-ben is találkozott a két csapat. Az oda-visszavágós párharcból akkor a  Kazincbarcika került ki győztesen, hogy aztán legközelebb 2019-ben álljon össze újra ez a párosítás, ekkor már a Merkantil Bank Ligában.

Az első meccsről és az utána következő négy találkozóról ITT írtunk részletesebben.

 

 

Legutóbb a két együttes 2023 őszén, egészen pontosan november 5-én találkozott, méghozzá a Kolorcity Arénában. Csapatunk a tabella 6. helyén várta az összecsapást, míg a Haladás ekkor a 13. helyen tanyázott a 14. forduló előestéjén. A szombathelyiek akkor is egy döntetlen és két vereség után, tehát nem a legjobb formában készültek a találkozóra. A mieink helyzete is annyiban hasonlított a jelenlegi szituációra, hogy ősszel is a Honvéd legyőzése után vártuk a vasiak elleni csatát.

 

November első vasárnapján alaposan felázott pálya, valamint csípős, hideg szél várta a csapatokat Kazincbarcikán. Aleksandar Jovic vezetőedző az előző héten Pécsett elszenvedett 1-0-s vereség után hat helyen változtatott csapatán, míg Csábi József két poszton módosított, a sérülés után visszatérő Pekár László és Kotula Máté kerültek be a kezdő tizenegybe.

 

 

A nehéz talaj és a rossz időjárási viszonyok nem tettek jót a színvonalnak, noha jó iramban kezdődött a találkozó. Helyzetek itt is, ott is adódtak, Doktorics Áron és Pekár László is veszélyeztettek az első húsz percben, de gól nem született. A 36. percben aztán Nazsa Tamás játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek Zoran Beronja esése után. Az ítéletet Rácz Barnabás hajtotta végre, aki nem hibázott, megszerezte a vezetést a vendégeknek.

 

Szerencsére nemhogy nem omlottunk össze a bekapott góltól, de egy percen belül sikerült egyenlíteni. Pekár tüzelt huszonnégy méterről, a kapufán csattanó labdára pedig Kotula Máté érkezett, aki a kipattanót balról, éles szögből a kapuba lőtte.

 

 

A szünetig újabb gól nem esett, a második játékrészben viszont sajnos ismét hátrányba kerültünk. A 60. percben Szakály Attila balról beívelt szabadrúgását Csonka Bonifác fejelte a kapuba.

Ekkor már nem jött össze a gyors válasz, az utolsó félórában hiába játszottunk mezőnyfölényben, hiába küzdött mindenki becsülettel, úgy tűnt, nem fog sikerülni az egyenlítés.

 

 

Ám a csapat ekkor sem adta fel! Már a rendes játékidő is letelt, amikor a kezdőkörből szabadrúgáshoz jutottunk. A labdát Süttő Attila ívelte a tizenhatos vonalára hajszálpontosan, ahol a kilépő Pinte Patrik egy szép átvétel után a jobb alsóba bombázott. A mérkőzés így 2-2-s döntetlennel ért véget.

 

 

A találkozót követően Csábi József vezetőedző az időjárási körülmények miatt „orosz ruletthez” hasonlította a meccset. Elismerte, hogy a Haladás változtatásait nehezen reagálta le a csapat, ám hozzátette, kétszer is mi ajándékoztunk a vendégeknek vezetést, hiszen mindkét gólt pontrúgásból kaptuk. Vezetőedzőnk ugyanakkor dicsérte is a fiúkat, amiért – a szezonban már nem először – hátrányból is fel tudtak állni.

 

Aleksandar Jovic úgy vélekedett, hogy elveszítettek két pontot, ám elégedettségét fejezte ki, hogy két vereség után ezúttal végre legalább pontot szereztek. A szombathelyi vezetőedző is kiemelte, hogy az eső és az erős szél már előre eldöntötte a játék minőségét.

 

 

AZ ŐSZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – SZOMBATHELYI HALADÁS 2–2 (1–1)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 2023.11.05
Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Vrbovszki Pál)
Gólszerzők: Kotula M. 38’, Pinte 90+1’, illetve Rácz B. (11-esből) 37’, Csonka B. 60’

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Ternován, Szekszárdi M., Heil (Szemere B. a szünetben), Papp M., Kotula M. (Süttő 85’) – Csatári, Kártik (Ádám F. 76’), Pekár L. (Székely K. 68’) – Kurdics (Csilus T. 76’), Pinte.

Vezetőedző: Csábi József

 

SZOMBATHELYI HALADÁS

Pálfi – Beronja, Jagodics M., Csonka B., Bosnjak – Zvekanov, Horváth R. (Nyíri V. 59’), Szakály A., Rácz B. (Simut 75’), Doktorics (Csernik 75’) – Katona I. (Mohos 88’).

Vezetőedző: Alekszandar Jovics

 

Ezúttal egészen más időjárás várható, az előrejelzések szerint többnyire napos, 25°C körüli hőmérsékletre számíthatunk vasárnap délután Szombathelyen is.

A 17 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatos technikai információkat ITT gyűjtöttük össze.

 

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria