Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Végre itthon!

Végre itthon!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Augusztus 11-én vasárnap 19 órától a Kolorcity Arénában is kezdetét veszi a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös szezonja. Csapatunk vendége a BVSC-Zugló lesz, róluk ITT foglaltuk össze a fontosabb tudnivalókat.


Természetesen a mi keretünk is gőzerővel készül az összecsapásra, a szombati napon Erős Gábor vezetőedző a boon.hu kérdésére reagálva foglalta össze gondolatait.

A szakember úgy véli, a 2. fordulóban a Vasas ellen játszott döntetlennel a pohár inkább félig tele van, hiszen feljutásra pályázó, esélyesebb ellenféllel szemben sikerült idegenben pontot szerezni, ráadásul jó játékkal.

Vezetőedzőnk kiemelte, az egész csapat nagyon örül, hogy két idegenbeli találkozó után végre idehaza is bemutatkozhat. Mint mondta, nehéz feladat előtt állnak a mieink, hiszen a BVSC-Zugló négy ponttal rajtolt, ráadásul az első két mérkőzésükön gólt sem kaptak. Erős Gábor hangsúlyozta, ellenfelünk jól szervezett gárda, melyet Csábi József személyében nagyon jó szakember irányít, aki jól ismerheti a mi csapatunkat is, hiszen az előző szezon végéig itt dolgozott vezetőedzőként.

Erős Gábor gondolatait azzal zárta, hogy az ellenfél iránt tanúsított tiszteletünk mellett sem lehet más célunk, mint hazai pályán begyűjteni a három pontot.


A keretből jelenleg Patrick Gânțe továbbra is sérült, míg Szujó Attila játéka kérdéses.   

 


A JÁTÉKVEZETŐ

A mérkőzés játékvezetője a 39 éves Lovas László lesz, akivel 2011 óta, a második és harmadik vonal kiírásaiban összességében tizennyolc alkalommal találkozhattunk sípmesterként. Mérlegünk az ő bíráskodása mellett nyolc győzelem, kettő döntetlen és nyolc vereség.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria