Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÚJABB HÁROM PONT CSÁKVÁRON - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

ÚJABB HÁROM PONT CSÁKVÁRON - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Merkantil Bank Liga huszonhatodik fordulójában az Aqvital FC Csákvár otthonában léptünk pályára. A mérkőzésen korán, a hatodik percben szereztünk vezetést, amikor is egy hazai labdavesztést követően Pálinkás csapott le a játékszerre és juttatta azt a csákvári kapuba. Ezt követően a hazaiak játéka is kezdett felélénkülni, viszont a huszonkilencedik percben ismét Auerbach mögött rezzent a háló. Baranyai adta haza a labdát, a csákvári hálóőrt kicselezve pedig Székely Krisztián tudta növelni előnyünket, 0-2.
A szünetet követően érezhető volt, hogy a Csákvár a mielőbbi szépítésre, valamint esetleges egyenlítésre törekszik. A hazai csapat több helyzetet is kidolgozott, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A hetvenegyedik percben Pálinkás duplázott, Kovács passza után a csákvári védelem sűrűjéből lőtt kapura, 0-3. A második játékrészben az edzők számos cserével igyekeztek frissíteni a csapatukon, de ez sem hozta meg az eredményt vendéglátóinknak. A szépítés a hajrában lett meg, a nyolcvankettedik percben Körmendi jobb oldalról belőtt labdája Ur Lászlóról pattant Megyeri kapujába, 1-3 és ezzel be is állították a csapatok a találkozó végeredményét. A Kolorcity Kazincbarcika tehát zsinórban harmadik győzelmét zsebelhette ma be Csákváron.
A mai mérkőzést követően a bajnokság háromnegyedén vagyunk túl. Csapatunk harminchárom ponttal a bajnoki tabella tizenegyedik helyéről várhatja a jövő heti Nyíregyháza elleni hazai meccset, hiszen a holnapi DVTK - Gyirmót FC Győr találkozó ideiglenes helyezésünket nem befolyásolja. 

Tóth Balázs:

"Két gyerekes hibából komoly hátrányba kerültünk, ennek ellenére többször is visszajöhettünk volna a meccsbe.  Sajnos történtek a meccs végeredményét befolyásoló "döntések", melyek minket sújtottak..."

Csábi József:

"A múlt heti nagy siker után megfelelő önbizalommal utaztunk Csákvárra, bár hangsúlyoztam, hogy nincs két egyforma mérkőzés és a fordulópontokat meg kell ragadnunk, én úgy gondolom ez ma sikerült. Nagyon jól fel tudtunk készülni a Csákvár játékából és nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ezt hál' Istennek gólokkal meg tudtuk fejeleni. Azokat a bizonyos fordulópontokat jól ragadtuk magunkhoz és szerintem ez döntő volt, hogy két gólos előnnyel tudtunk menni a szünetre. A második félidő nem egészen úgy sikerült, ahogy elterveztük, de nyertünk és ez a legfontosabb. Ahogy múlt héten, úgy most is nagyon együtt volt a csapat és mindenki tette a dolgát, csapatként funkcionáltunk."

Merkantil Bank Liga 26. forduló
AQVITAL FC CSÁKVÁR - KOLORCITY KAZINCBARCIKA 1-3 (félidő: 0-2)
Gólszerzők: Ur László (ög.) 82', illetve Pálinkás Gergő 6', 71', Székely Krisztián 29'
Sárga lapok: Hornyák Marcell 42', Magyar Zsolt 51', illetve Megyeri Gábor 67', Kovács Bence 93'

AQVITAL FC CSÁKVÁR  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
74 AUERBACH MARTIN 1 MEGYERI GÁBOR
3 BARANYAI ÁDÁM (Gazdag Vajk 46')  5 SZEKSZÁRDI MILÁN
4 ALAXAI ÁRON 6 HEIL VALTER (Hleba Tamás 83')
5 KARACS DÁNIEL 11 PÁLINKÁS GERGŐ (Takács Tamás 76')
7 TAMÁS NÁNDOR (Körmendi Kevin 74')  12 KOVÁCS BENCE
16 MÉSZÁROS DÁVID (Kocsis Dominik 63')  14  CSATÁRI GERGŐ (Nagy János 76')
21 OMINGER GERGŐ 15 SZÉKELY KRISZTIÁN
26 DULLÓ MARTIN 16 SÜTTŐ ATTILA
30 MAGYAR ZSOLT 17 KURDICS LEVENTE (Szabó Balázs 65') 
33  BARACSKAI ROLAND (Fejős Áron 46') 21 UR LÁSZLÓ
48 HORNYÁK MARCELL (Janyickij Kirilo 74')  24 LIPPAI TIBOR
Cserék: Cserék:
1 ZELIZI PATRIK 31 MEGYERI II GÁBOR
88 JANKY BARNABÁS 2 HLEBA TAMÁS (Heil Valter 83')
8 JANYICKIJ KIRILO (Hornyák Marcell 74') 4 SZEMERE BALÁZS
14 KOCSIS DOMINIK (Mészáros Dávid 63') 8 NAGY JÁNOS (Csatári Gergő 76')
17 GAZDAG VAJK (Baranyai Ádám 46') 9 TAKÁCS TAMÁS (Pálinkás Gergő 76')
18 KÖRMENDI KEVIN (Tamás Nándor 74') 10 SZABÓ BALÁZS (Kurdics Levente 65')
23 KOVAL VIKTOR 19 PUSKA PÉTER
97 LÁSZLÓ NOEL 20 BACSA PATRIK
99 FEJŐS ÁRON (Baracskai Roland 46') 30 NAGY ÁKOS
    32 KÁLLAI ZALÁN
    34 JAKAB DÁVID
Vezetőedző: Vezetőedző:
TÓTH BALÁZS CSÁBI JÓZSEF

További híreink

Feljutásra hajt vasárnapi ellenfelünk

Dátum: 2024. febr 24. 10:00

A Vasas számára egyre elérhetőbb közelségbe kerül a második hely, ők ezért, mi pedig a stabil középmezőnyért küzdünk majd.

A ráadás nyolcadik percében mentett pontot ősszel a Vasas

Dátum: 2024. febr 23. 11:30

Emlékezetes volt az idei párharc első felvonása, vasárnap pedig a 22. forduló keretében fogadjuk feljutásért küzdő fővárosiakat.

U14: gólzáporos tavaszi szezonnyitó

Dátum: 2024. febr 22. 14:00

Bár volt tartása csapatunknak, s lőttünk is négy gólt, a három pontot nem sikerült itthon tartani.

A legkisebbek is Cigándon jártak

Dátum: 2024. febr 21. 13:30

A XIII. Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó Tornán szerepelt U7-es korosztályunk.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk