Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Ötödször egymás ellen a Kupában

Ötödször egymás ellen a Kupában

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

Ahogy néhány napja már megemlékeztünk róla, bajnokin már sokszor – szám szerint huszonnégy alkalommal – találkoztunk miskolci riválisunkkal, erről ITT írtunk bővebben. Azonban nem csak ott, hanem a kupában is van közös múltunk, az elmúlt negyven évben négyszer is meccselt egymás ellen a Vegyész és a Vasgyár.

Először a Magyar Népköztársaság-kupa 1985/1986-os kiírásában találkoztunk, a legjobb hatvannégy csapat között. A találkozót 1985. augusztus 28-án, egy szerdai napon rendezték Diósgyőrben, ahol a hazai együttes gólnélküli első félidő után végül 2-1-re győzött. A piros-fehéreknek a következő körben az Eger jelentette a végállomást.

A következő (kupa)találkozásra több mint két évtizedet kellett várni, a 2007/2008-as évadban a nyolcaddöntőben oda-visszavágós párharc döntött a nyolc közé jutásról. Az első találkozóra 2007. október 24-én került sor Kazincbarcikán, ahol Binder Ciprián, Simeon Stevica és Elek Ákos vezetésével 3-1-es győzelmet arattak a mieink. A diósgyőri visszavágón hiába próbálkoztak a piros-fehérek, a barcikai továbbjutás nem forgott veszélyben, az 1-1-es döntetlen után 4-2-es összesítéssel jutottunk a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a Budapest Honvéd ellen 6-4-es összesítéssel (2-2; 2-4) búcsúztunk a sorozattól.

Az utolsó találkozónk a már MOL Magyar Kupaként futó 2021/2022-es kiírás 4. fordulójában érkezett el és az első olyan meccse volt a két együttesnek, amelyet már az új Kolorcity Arénában játszottak. A mérkőzés izgalmasan alakult, a 19. percben Székely Krisztián szerezte meg a vezetést a hazai csapatnak, majd szűk tíz perccel később Horváth Zoltán révén egyenlített a DVTK. A szünet előtt Nagy János újra a mieinket juttatta előnyhöz, a hajrában pedig Vladul Stefan kettőre növelte az előnyt, Horváth Zoltán második gólja így már csak a szépítésre volt elég. A 3-2-es győzelemmel a nyolcaddöntőbe jutottunk, ahol a Ceglédet vertük 1-0-ra. A legjobb nyolc között végül a későbbi ezüstérmes Paks jelentette a végállomást, 1-0-ra kaptunk ki a tolnaiaktól.

A Magyar Kupa történetében tehát három párharcból kétszer továbbjutottunk, minden mérkőzést figyelembe véve két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegünk a sorozat kétszeres győztese ellen.


A történet szeptember 16-án hétfőn folytatódik a Kolorcity Arénában, a Kolorcity Kazincbarcika SC – DVTK meccsen 19 órakor indul útjára a labda.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria