Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hétvégi utánpótlás eredmények

Hétvégi utánpótlás eredmények

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Utánpótlás csapataink a hétvégén soron következő bajnoki fordulóikon, míg a U11-es korosztályaunk Bozsik tornán léptek pályára.


REGIONÁLIS U11-ES BOZSIK TORNA

Szombaton Regionális Bozsik Tornát szervezett egyesületünk Kazincbarcikán. A nyolc csapat részvételével zajló tornán a Kazincbarcika két alakulata mellett jelen voltak a Gyöngyös, az Encs, a Tiszaújváros, a Hatvan, a Felsőzsolca és a Heves csapatai is. A pályákon hangulatos és izgalmas mérkőzések zajlottak, a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok az edzők javaslatai alapján pedig ezúttal is díjazva lettek. A rendezvény a díjátadást követően közös pizzázással zárult.

U13

Encs VSC - KBSC 3-3 (félidőben:1-0)
Helyszín: Abaújszántó Sporttelep
Gólszerzők: Dávid Vincent 35' 68', Tóth Benedek 65' illetve Szegedi Norbert 51' 53', Iski Levente 63'
Edző: Asszony Béla

Az Encs otthonában lépett pályára hétvégén U13-as csapatunk. A találkozón a hazai együttes szerzett vezetést a harmincötödik percben, amit később még két találattal toldottak meg. A barcikai fiatalok azonban nem maradtak alul a találkozón, hiszen Szegedi Norbert kétszer és Iski Levente egyszer vette be vendéglátóik kapujába, így beállítva a 3:3-as végeredményt.

Korosztályos csapatunk edzője, Asszony Béla értékelte az együttes mérkőzését:

"Fordulatos mérkőzésen sok tanulságos szituációban volt részünk, melyekből tanulnunk kell. Hajrá Barcika!"

 

ENCS VSC KBSC FC
21 Kiss Zsombor 1 Ludánszki Zsombor
4 Tóth Dominik 4 Szegedi Zente
6 Lengyel Zalán 5 Grégász Leonidász
7 Glonczi Viktor 6 Viszlai Viktor
9 Tóth Benedek 7 Viszóczki Olivér
10  Orosz Gergő 10 Iski Levente
12 Kovács Levente 13 Takács Zsombor
13 Hédervári Roland 16 Gulyás Gergely
17 Lakatos Szabolcs 20  Szegedi Norbert
Cserék: Cserék:
1 Ferencsák Farkas Gellért  2 Klimon Áron
2 Prokop Ferenc 3 Szitka Kolozs
8 Fodor Zoé 8 Tóth Gellért
15 Bancsók Tamás 9 Lévai Levente
18 Dávid Vincent 11 Barczy Máté
    14 Mészáros Kevin
    15 Lempochner Botond
    19 Kónya Adrián

 

 

U14

Sátoraljaújhelyi TKSE - KBSC 0-5 (félidőben: 0-3)
Helyszín: Sátoraljaújhelyi Sportpálya
Gólszerzők: Magyar Dániel 13', Horváth Noel 20', Győrfi Gábor 31', Csirmaz Levente 56', Viszóczki Olivér 71'
Edző: Balogh József

A Sátoraljaújhely csapatához utazott hétvégén a KBSC U14-es korosztálya. Együttesünk a mérkőzés egésze alatt dominált, az első gólt a tizenharmadik percben szereztük, ez Magyar Dániel nevéhez fűződik, majd az első játékrészben még Horváth Noel és Győrfi Gábor is betaláltak a hazaiak kapujába, így már magabiztos, három gólos vezetéssel vonult csapatunk a szünetre. A második félidőben sem termett babér a sátoraljújhelyienek, hiszen előnyünket Csirmaz Levente és Viszóczki Olivér is tovább emelték, így öt gólos barcikai sikerrel zárult találkozó.

A sátoraljaújhelyi győzelmet követően Balogh József értékelt:

"Végig domináltunk a mérkőzésen és jó játékkal megérdemelten nyertünk."

SÁTORALJAÚJHELYI TKSE KBSC
1 Emri Norbert 1 Lőrincz István
4 Nagy Erik 2 Iski Levente (Balázs Bence 60')
5 Czipóth Arnold (Oláh Krisztián 61') 6 Győrfi Gábor (Képes Milán 51')
7 Tóth György 9 Kovács Kristóf
8 Fényes Tamás (Hornyák Szilárd 61') 10 Horváth Noel (Viszóczki Olivér 51')
9 Hutka Levente 11 Csirmaz Levente (Váradi Máté 69')
10 Mundér Norbert 14 Csengeri Marcell
11  Bartus Dominik (Pós-Váradi Márk 77') 15 Tiszóczki Olivér (Szuhay Zsombor 60')
12 Rapcsák Richárd 16  Magyar Dániel (Balázs Ádám 13')
14 Lakatos Róbert 19 Spizmüller Zala
16 Balogh Marcell 20 Deák Dávid (Lakatos Roland 60')
Cserék: Cserék:
2 Pós-Váradi Márk (Bartus Dominik 77')  3 Balázs Ádám (Magyra Dániel 69')
6 Hornyák Szilárd (Fényes Tamás 61') 4 Szuhay Zsombor (Tiszóczki Armand 60') 
13 Oláh Krisztián (Czipóth Arnold 61') 5 Balázsi Bence (Iski Levente 60')
    7 Lakatos Roland (Deák Dávid 60')
    8 Képes Milán (Győrfi Gábor 51')
    17 Viszóczki Olivér (Horváth Noel 51')
    18 Váradi Máté (Csirmaz Levente 69')

 

U15

Sényő-Carnifex FC - KBSC 5-1 (félidőben: 1-1)
Helyszín: Sényő Sporttelep
Gólszerzők: Kovács Kristóf 17' 65' 72', Jónás Zseráld 45' 68' illetve Tóth Márkus 27'
Edző: Harnócz Róbert

Szintén idegenben, a Sényő otthonában lépett pályára U15-ös korosztályunk. A csapat azonban a héten sem tudta bajnoki egységeinek számát növelni, hiszen míg a hazaiak  ötször ők csak egyszer voltak eredményesek a találkozón.

Harnócz Róbert továbbra sem elégedett csapata teljesítményével:

"A mai mérkőzésen a mezőnyjátékosok kínosan ügyeltek arra, hogy nehogy megizzadjanak vagy besározzák a mezüket. A párharcokat rendre elveszítettük, így a bátortalan játékunknak nem lehetett más eredménye, mint egy vereség"

KARCAGI SE KBSC 
90 Erdei Bence (Győrfi Péter 69') 12 Boros Marcell
2 Béres Dávid 3 Szabó Ádám
4 Temesváry Tamás 4 Győrfi Gábor
5 Tóth Kálmán 5 Képes Milán
6 Faragó Gergő 6 Nagy Dániel
8 Béres Gergő (Csukodi János 72') 7 Fedor Dominik
9 Pandur László (Csukodi László 41')  9 Tóth Mátyás (Varga Zalán 74')
10  Varga Zsolt 10 Kovács Rafael (Józsa Viktor 78')
11 Tolnai Zsombor 11 Dányi Gábor 
14 Lólé Béla 13  Ibi Ferenc
17 Győrfi Levente 16 Serfőző Szabolcs (Tóth Márkus 58')
Cserék: Cserék:
87 Győrfi Péter (Erdei Gergő 69') 8 Tóth Márkus (Serfőző Szabolcs 58') 
13 Magyar Ákos 15 Varga Zalán (Tóth Mátyás 74')
16 Csukodi János (Béres Gergő 72') 18 Józsa Viktor (Kovács Rafael 78')
20  Csukodi László (Pandur László 41')    

 

U16

KBSC - FC TISZAÚJVÁROS 0-1  (félidőben: 0-1)
Helyszín: Pete András Stadion
Gólszerzők: Molnár Dávid 2'

U16-os csapatunk a Tiszaújváros együttesét fogadta hétvégén a Pete András Stadionban. A találkozón nagyon korán, a második percben szereztek vezetést vendégeink, ekkor Molnár Dávid talált be a barcikai kapuba. A két azonos képességű csapat jó iramú találkozóján azonban hiába a számos helyzet több gól nem született, így a Tiszaújváros utazhatott haza a három ponttal.

A mérkőzést követően Divinszki József értékelt:

"Jó iramú mérkőzésen sok gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki, de sajnos nem sikerült ezeket értékesítenu. A döntetlen mindenképpen reálisabb lett volna"

KBSC FC TISZAÚJVÁROS
1 Bodnár Ákos 1 Bodnár Balázs
4 Vermes Benjámin (Horváth Noel 79') 3 Mező Domonkos (Pásztor Zalán 62') 
5 Balogh Lóránt 4 Jávorszki Regő 
6 Jakab Viktor 6 Emődi Márk
7 Lakatos Krisztofer 7 Orosz Dániel
10 Csanya Kriszián 8 Molnár Dávid
11  Lakatos Attila (Kresák Bence 67') 10 Victor Mátyás
13 Nagy Tamás 12 Novák Milán
14 Bundzik Barnabás 13  Kovács Milán
17 Mészáros Viktor (Ruszó Tibor 46') 16 Kis Dominik
19 Kerékgyártó Tamás 19 Elek Mátyás
Cserék: Cserék:
1 Veres Bence 18 Tóth Attila
2 Ruszó Tibor (Mészáros Viktor 46') 2 Pásztor Zalán (Mező Domonkos 62')
Kresák Bence (Lakatos Attila 67') 9 Varga Péter
Horváth Noel (Vermes Benjámin 79')     

 

U19

KBSC - BORSOD SPORT KLUB 1-2 félidőben: 1-1)
Helyszín: Pete András Stadion
Gólszerzők: Zsigrai Bálint (b.) 42', Remeczki Róbert 25' 85' 
Edző: Kőrösi Gábor

Szintén hazai pályán játszott U19-es csapatunk, akik a hétvégén a Borsod Sport Klub ellen mérettethették meg magukat. A találkozón a vendégek szereztek vezetést Remeczki Róbert góljának köszönhetően, azonban még az első félidőben sikerült egyenlíteniük a barcikai fiataloknak, Zsigrai Bálint a negyvenkettedik percben értékesített egy büntetőt. A második játékrészben számos helyzetet alakított ki a hazai csapat, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így Remeczki második találata megpecsételte a KBSC sorsát, a mérkőzés 2:1-es vendégsikerrel zárult.

Kőrösi Gábor értékelt:

"A játékunk megfelelő volt és bíztató, de a góllövéssel sajnos hadilábon állunk."

KBSC BORSOD SPORT KLUB
12 Bartók Gábor 33 Kupai Szilárd
2 Viktor Ákos 3 Tisza Máté
3 Zsigrai Bálint 5 Grallert Máté (Hopka Bálint 54')
4 Eperjesi Róbert 8 Juhász Tamás
5 Fejes Ádám 13 Dely Kristóf
6 Kovács Szabolcs 14 Szajky Donát (Kleine Péter 91')
11 Bodó Benedek (Kórik Bence 57') 17 Remeczki Róbert
14  Réti József (Kozhuavaev Kamil 65') 19 Urbán Milán (Horváth Martin)
16 Madarász Máté 20  Üveges Kristóf (Beluzsár Tamás 90')
17 Henez Kevin 21 Horváth Norbert
19 Drótos Patrik 23 Kis-Orosz Máté
Cserék: Cserék:
9 Kórik Bence (Bodó Benedek 57') 25 Mészáros Márk
15 Kozhuavaev Kamil (Réti József 80') 5 Beluzsár Tamás (Üveges Kristóf 90') 
18 Kállai Kevin (Kozhuavaev Kamil 65') 9 Galambos Kristóf
20 Goór Krisztián 11 Horváth Martin (Urbán Milán 46')
    12 Kleine Péter (Szajky Donát 91')
    18 Lovassy György
    22 Lenkei István

 

A múlt heti eredmények a LINK-re kattintva elérhetőek.

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk