Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Vigyázz! Kész! Tűz!

Vigyázz! Kész! Tűz!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Mint az elmúlt napokban bemutattuk (ITT), az FC Ajka jelenleg a Merkantil Bank Liga legjobb formában lévő csapata, ám jó előjel lehet, hogy a legutóbbi két párharcunkat meg tudtuk nyerni ellenük (erről ITT írtunk).

Csapatunk a feljutásra pályázó és szintén jó formában lévő Vasas FC elleni, hazai pályán elért döntetlen után jó hangulatban készült a Veszprém megyei túrára.

 

A Vasas elleni meccsel kapcsolatban Csábi József vezetőedző a boon.hu-nak így nyilatkozott:

 

„Jó meccset játszottunk az előző körben hazai pályán a Vasassal, megérdemelten szereztünk pontot. Az első félidő hajrájában volt egy rövid megingásunk, ezt kihasználták az angyalföldiek, talán, ha ott, akkor picikét rutinosabbak vagyunk, nem kerülünk hátrányba. Azonban a csapat – és a stáb is – jól reagált a helyzetre, aminek az lett a következménye, hogy egyenlíteni tudtunk. A feljutásra aspiráló piros-kékektől elvettünk négy pontot, hiszen náluk is döntetlen volt az eredmény ősszel, bár ott a 97. percig vezettünk. Úgy gondolom, nem a véletlen műve, hogy egyenlő partnerek voltunk.”

 

Mint hozzátette, együttesünknek megvannak a nehézségei, jelenleg a szakmai stáb nem számíthat a sérült Székely Krisztián és Kurdics Levente játékára, s ugyancsak nem léphet pályára Kártik Bálint sem, aki begyűjtötte ötödik sárga lapját. Emellett többen küzdenek kisebb-nagyobb sérülésekkel, meglátjuk, hogy közülük ki és milyen mértékben lesz bevethető ma.

 

Mindemellett Csábi József kiemelte, hogy jó hangulatban és koncentráltan zajlott a felkészülés, hiszen a tavaszi szezon eddigi négy meccsén hét pontot szerzett a csapat, amivel egyébként a téli helyezésünkhöz képest is tudtunk javítani.

 

A vezetőedző hangsúlyozta azt is, hogy az FC Ajka homlokegyenest más csapat most, mint amilyen az ősszel volt, s rendkívül jó passzban vannak a zöld-fehérek. „(…,) de egyszer minden sorozat megszakad, s mi abban reménykedünk, hogy az övék most fog (… ) megvannak a dolgaink, hogy mit szeretnénk, és hogyan, minden nehézségünk ellenére felkészültünk, bízunk a számunkra megfelelő eredményben.”


A JÁTÉKVEZETŐ

 

A találkozó játékvezetője Bana Gergely, segítői az oldalvonalak mellett Kulman Tamás és Kiss Balázs lesznek. A harmincnégy éves sípmester háromszor működött közre eddig a Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzésein, mindhárom alkalommal idegenben léptünk pályára. Az első találkozón a Budafok ellen 4-0-s vereséget szenvedtünk, ám a másik két összecsapást egyaránt 3-0-ra nyertük, előbb a Kozármisleny, majd a Mosonmagyaróvár ellen. A negyedik játékvezető Gaál Ákos lesz.


SZURKOLJUNK EGYÜTT!

 

A mérkőzést az Ajkai Szó jóvoltából élőben is nyomon követhetik az interneten keresztül, IDE kattintva.

 

Facebook és insta oldalunkon extra tartalmak és

kibővített eredménykövetés lesz látható és olvasható,

tartsanak velünk ma is, CSAK A BARCIKA!

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria