Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Jöhet a „tizenegyes” az Ajka ellen

Jöhet a „tizenegyes” az Ajka ellen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A naptárak 1987. szeptember 27-ét mutattak akkor, amikor a Kazincbarcikai Vegyész SE és az Ajkai Hungalu SC először egymásnak feszült a pályán, melynek gólnélküli döntetlen lett az eredménye. A ’88-as tavaszi meccs után 2019-ben vették fel újra a csapatok a közös párharcok fonalát, az első nyolc mérkőzésről ITT írtunk részletesebben, ITT pedig a kilencedik találkozó összefoglalóját olvashatjátok.

A „jubileumi” tizedik bajnokit idén tavasszal vívta egymással a két gárda, méghozzá március 3-án, az Ajkai Városi Sportcentrumban. A zöld-fehérek a pocsék szezonkezdet után magukra találtak, s a tavaszi szezont zsinórban öt győzelemmel kezdték, amivel a 17. helyről a 12. pozícióba ugrottak előre, így várták csapatunkat március első vasárnapján. A mieink a 8. helyről várták a találkozót, ám az előző fordulók felemás eredményei után nem számítottunk esélyesnek, már csak azért sem, mert sérülések és eltiltások is nehezítették a szakmai stáb dolgát.

A mérkőzést ennek ellenére a Vegyész kezdte jobban, de az első öt-hat perc kemény letámadását túlélve a hazaiak is megérkeztek a meccsbe, az első igazán nagy helyzetet már Nagy Krisztián hagyta ki, aki Szarka Ákos középre lőtt labdájáról maradt le. A folytatásban kiegyenlített játékot és kevés helyzetet láthattak a nézők, az első félidő lefújásakor 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után sajnos jött a hidegzuhany, gyors ajkai kontra bontakozott ki a jobbszélen, s bár Tóth Gergely lövését még védte Tóth Balázs, de érkezett Nagy Krisztián, akinek a kipattanót már csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A bekapott gól után némi zavarodottság következett, ezután azonban sikerült átvenni a mérkőzés irányítását, ám ez a lefújásig már gólokban nem, csak helyzetekben öltött testet, így maradt az 1-0-s végeredmény, ellenfelünk sorozatban hatodik meccsét is megnyerte.

Az örökmérlegünk ezzel a találkozóval négy barcikai és három ajkai győzelem mellett három döntetlent számlál tíz mérkőzés után, s az egymás elleni óvatos játékot jól mutatja, hogy mindehhez 8-7-es gólkülönbség társul a javunkra.

A tizenegyedik találkozó tehát október 20-án vasárnap 17 órakor veszi kezdetét az Ajkai Városi Sportcentrumban, a meccsel kapcsolatos technikai információkat ITT gyűjtöttük össze, reméljük minél többen buzdítjuk majd csapatunkat idegenben is!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

 


A Kazincbarcika és az Ajka egymás elleni mérkőzései:

2024.03.03             FC Ajka - Kolorcity Kazincbarcika SC           1 – 0
2023.08.27             Kolorcity Kazincbarcika SC - FC Ajka           1 – 0
2023.04.23.            Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka          1 – 0
2022.10.30.            FC Ajka – Kolorcity Kazincbarcika SC          1 – 1
2020.12.13.            Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka          1 – 0
2020.08.05.            FC Ajka – Kolorcity Kazincbarcika SC          3 – 1
2020.02.02.            KBSC – FC Ajka                                               1 – 1
2019.08.11.            FC Ajka – KBSC                                               0 – 2
1988.04.24.            Ajkai Hungalu SC – Kazincbarcikai Vegyész SE    1 – 0
1987.09.27.            Kazincbarcikai Vegyész SE – Ajkai Hungalu SC    0 – 0

 


A tavaszi mérkőzés jegyzőkönyve

Merkantil Bank Liga 23. forduló
2024. 03. 03

FC AJKA–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–0 (0–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 1.000 néző
Vezette: Bana Gergely (Kulman Tamás, Kiss Balázs)
Gólszerző: Nagy K. 48’

FC AJKA
Szabados I. – Tóth G., Tar, Jagodics B., Csemer – Zsolnai R. (Pantovics 84’) – Babos B. (Forgó 84’), Csizmadia Z. (Görgényi 60’), Tajthy T. (Kenderes 79’), Nagy K. (Borsos F. 60’) – Szarka Á.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B. – Ternován (Gante 64’), Szekszárdi M., Heil, Papp M. (Dobozi 71’), Süttő (Vincze 83’) – Csatári (Szabó B. 83’), Csilus T., Pekár (Ádám F. 64’) – Pethő B., Pinte P.
Vezetőedző: Csábi József

 

További híreink

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Elindult a Kolorcity KBSC hivatalos webshopja!

Dátum: 2025. szept 08. 17:30

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kolorcity KBSC, hiszen elindult hivatalos webáruházunk a shop.kbsc.hu oldalon. Mostantól néhány kattintással bárki beszerezheti a Vegyész hivatalos szurkolói termékeit.

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-2 (0-0)

Dátum: 2025. szept 05. 14:30

A kéthetes válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzésen fogadtuk a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Karcagi SC csapatát.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria