Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hazai pályán, a Szeged csapata ellen kezdünk július 30-án!

Hazai pályán, a Szeged csapata ellen kezdünk július 30-án!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a jövő évi bajnoki idény sorsolását.

Eszerint csapatunk hazai pályán kezd a Szeged ellen, s bő négy hónap után, december 10-én játssza utolsó 2023-as találkozóját, ami már egy előrehozott tavaszi forduló lesz.

Az őszi szezonban összesen kilenc alkalommal játszunk hazai pályán, a harmadik és a negyedik fordulóban egymás után kétszer is. Ugyanennyi idegenbeli meccsünk lesz, a téli zárás során kétszer egymás után utazunk ellenfeleinkhez. A találkozók zömét a hivatalos játéknapon, vasárnaponként tudjuk le, de lesz hétközi, szerdai, illetve egy alkalommal szombati játéknap is.

A témához kapcsolódó információ, hogy a bérletek árusítása várhatóan július közepén kezdődik meg, de erről időben tájékoztatjuk majd kedves szurkolóinkat.

Íme, a sorsolás, melyet holnap lementhető kép formátumban is közzéteszünk majd.

     1. forduló

2023. július 30. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

2. forduló

2023. augusztus 6. vasárnap

Credobus Mosonmagyaróvár - Kolorcity Kazincbarcika SC

3. forduló

2023. augusztus 13. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – Pécsi MFC

4. forduló

2023. augusztus 16. szerda

Kolorcity Kazincbarcika SC – BFC Siófok

    5. forduló

2023. augusztus 19. szombat

Vasas - Kolorcity Kazincbarcika SC

6. forduló

2023. augusztus 27. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka

7. forduló

2023. szeptember 03. vasárnap

Gyirmót FC Győr - Kolorcity Kazincbarcika SC

8. forduló

2023. szeptember 24. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – BVSC Zugló

9. forduló

2023. szeptember 27. szerda

Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC

   10. forduló

2023. október 01. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – HR-Rent Kozármisleny

   11. forduló

2023. október 08. vasárnap

Nyíregyháza Spartacus FC - Kolorcity Kazincbarcika SC

   12. forduló

2023. október 22. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – Tiszakécskei LC

   13. forduló

2023. október 29. vasárnap

Budapest Honvéd – Kolorcity Kazincbarcika SC

   14. forduló

2023. november 05. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szombathelyi Haladás

   15. forduló

2023. november 12. vasárnap

ETO FC Győr - Kolorcity Kazincbarcika SC

   16. forduló

2023. november 26. vasárnap

Kolorcity Kazincbarcika SC – Soroksár SC

   17. forduló

2023. december 03. vasárnap

Budafoki MTE - Kolorcity Kazincbarcika SC

   18. forduló

2023. december 10. vasárnap

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Kolorcity Kazincbarcika SC

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További híreink

Kolorcity Kazincbarcika SC - Soroksár SC 3-2 (0-1)

Dátum: 2025. máj 04. 19:30

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a Soroksár SC látogatott a Kolorcity Arénába.

Erős Gábor: Az utolsó leheletünkig fogunk harcolni

Dátum: 2025. máj 02. 17:00

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában, 2025. május 4-én 17 órától a tabellán jelenleg a 10. helyen álló Soroksár SC érkezik a Kolorcity Arénába. Vezetőedzőnk, Erős Gábor elmondta, a hátralévő fordulókban több fiatal is szerepet fog kapni, ugyanakkor a cél nem változott, a csapat és a stáb is elképesztően motivált.

A Soroksárt fogadjuk vasárnap

Dátum: 2025. ápr 30. 14:00

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában, 2025. május 4-én 17 órától a tabellán jelenleg a 10. helyen álló Soroksárt látjuk vendégül a Kolorcity Arénában. Ősszel Bódi Ádám góljával idegenben 1-0-ra legyőztük a sárga-feketéket. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Pályán az utánpótlás

Dátum: 2025. ápr 29. 10:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. Eredmények, gólszerzők, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk