Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szoros vereség a Nyíregyháza otthonában

Szoros vereség a Nyíregyháza otthonában

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Hosszú ideje veretlen csapatok csatáját vívta csapatunk, a Kolorcity Kazincbarcika SC Balmazújvárosban, ahol az éllovas ETO FC-vel azonos pontszámmal álló Nyíregyháza Spartacus fogadta a mieinket. A két együttes egyben a legkevesebb gólt kapott csapat címet is viselte eddig a ligában, így valószínű volt, hogy ez a találkozó sem lesz gólgazdag.

 

A kezdőcsapatunkból sérülés miatt továbbra is hiányzott Csilus Tamás, Nicolas Morínigo és Pekár László (és a műtét után lábadozó Fejes Ádám), így nem volt egyszerű helyzetben Csábi József vezetőedző.

 

Az első tíz percben a Spartacus listavezetőhöz méltó elánnal indított. Előbb Kesztyűs Barna lőtt kapásból, húszról fölé, majd Géresi Krisztián került ziccerbe a kapu előtt, Tóth Balázs azonban résen volt, bravúrral védett. Rögtön utána Gresó Mátyás is próbára tette kapusunkat, ám ő sem tudott túljárni Tóth eszén.

 

 

Az első időszak rohamait átvészelve a magabiztos védekezés mellett egyre többször tudott csapatunk is az ellenfél kapuja elé érni. Többnyire szabadrúgásokból és Kurdics Levente nagy bedobásaiból okoztunk veszélyt a hazaiak kapujánál. A félidő hajrájában aztán ismét Tóth Balázs bizonyított, Nagy Dominik átlövését védte, majd résen volt Géresi kiugrásánál is. A ráadásban aztán a Kazincbarcika vezetett szép ellentámadást, Kurdicsot buktatták a tizenhatos előtt, a megítélt szabadrúgást Ternován Patrik kevéssel lőtte mellé.

 

 

A második félidőre két cserével frissített Csábi József, Szabó Balázs és Süttő Attila helyére Kotula Máté és Jurek Gábor állt be. Ennek ellenére fokozódott a hazaiak részéről a nyomás, de a védelem továbbra is állta a sarat, hol Tóth védett szépet, hol Heil Valter mentett nagy helyzetben. A 69. percben egy furcsa szituáció után tizenegyest ítélt a hazaiaknak Takács Tamás játékvezető, ám Nagy Dominik kapu fölé bombázta a büntetőt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pár perccel a kihagyott tizenegyes után egy szabálytalanság, majd sajnálatos sérülés kapcsán kakaskodás tört ki a hazai kispadnál, amit két sárga lappal díjazott a játékvezető. A pályán kevésbé volt tűzijáték, így egyre nőtt az esélye az újabb döntetlennek. Tíz perccel a vége előtt azonban jött a hidegzuhany, Kovácsréti Márk szöglete kipattant a kapu elől, a labdára érkező Kesztyűs Barna pedig tizenkilenc méterről védhetetlenül a bal felsőbe bombázott.

 

A hátralévő tíz percben mentek előre támadóink becsülettel, de az egyenlítés nem sikerült, így július 30-a után a szezonban másodszor hagyta el vesztesként a pályát csapatunk.

 

 

Most két hét szünet következik a Merkantil Bank Ligában, folytatás hazai pályán, október 22-én 13 órától a Tiszakécskei LC ellen.

 

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

 


JEGYZŐKÖNYV

 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   1–0 (0–0)

Balmazújváros Városi Stadion, 400 néző.
Vezette: Takács Tamás (Baghy Csaba, Dobos Dávid)
Gólszerző: Kesztyűs (79’)

 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

Fejér – Rjasko, Gengeliczki, Baki – Farkas B., Toma (Tamás O. 75’), Kesztyűs, Nagy B. – Géresi (Kovácsréti 75’), Nagy D., Gresó (Herjeczki 59’).
Vezetőedző: Tímár Krisztián

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Ternován, Csatári, Kártik (Székely 86’), Szabó B. (Kotula a szünetben), Süttő (Jurek a szünetben) – Kurdics (Ádám F.69’), Pinte.
Vezetőedző: Csábi József


MESTERMÉRLEG

 

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője

 

Noha hosszú labdákkal időszakosan beszorított minket a Barcika, összességében a mi akaratunk érvényesült, mindkét félidőben voltak nagy helyzeteink, már korábban megszerezhettük volna a vezetést. Fokozatosan felőröltük az ellenfelünket, a második félidőben már alig jutott át az ellenfél a térfelünkre és tizenegyes után is megmaradt a tartásunk.

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

 

Az első félidőben kimondottan jól futballoztunk, nem csak védekeztünk, helyzeteket alakítottunk ki. A második játékrész már nem úgy alakult, ahogyan terveztük, jobban ránk erőltette az akaratát a hazai csapat. A kihagyott tizenegyes után úgy gondoltam, hogy meglehetett volna a meccs, de ilyen szép sorozat után nem dőlünk a kardunkba, megyünk tovább, és javítunk.

 

Klubunk sajnálatát fejezi ki Toma György sérülése kapcsán,

s mielőbbi felépülést kíván a játékosnak, aki a Kazincbarcika színeiben is éveken át játszott.

 

További híreink

„Teniszmeccset” nyert és átvette a vezetést a Kisvárda

Dátum: 2024. okt 22. 18:55

Ez történt a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában

Utánpótlás hírek – minden korosztályban győzelem a hétvégén!

Dátum: 2024. okt 21. 17:03

Négy korosztály lépett pályára a fiúknál, mindegyik csapatunk három ponttal gazdagodott

Balszerencsés végjáték és döntetlen Ajkán

Dátum: 2024. okt 21. 08:25

A 87. percig vezetett, de végül egy ponttal tér haza a csapat Ajkáról

"Várjuk, hogy újra pályára léphessünk"

Dátum: 2024. okt 20. 10:42

Vasárnap délután Ajkán lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk