Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Én támadó középpályás vagyok karácsonykor!

Én támadó középpályás vagyok karácsonykor!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A hekk, mint karácsonyi étel az ő specialitása, s ha asszisztens edzője védekező, akkor ő támadó középpályás a karácsonyt illetően. Komolyra fordítva a szót, eddig is szerette az ünnepeket, de apukaként még inkább fontosnak tartja a meghitt, szeretetteljes együttlétet, s kisfia csillogó szemei „mindent visznek.”

Süttő Attiláék takaros és ünnepi díszbe öltöztetett mucsonyi otthonában hármasban telt a Szenteste, felesége, kisfia és ő töltötték együtt az ünnepkör előestéjét.

Zétény bő két hónap múlva lesz négyéves, s miatta még inkább hiszünk a karácsony kivételes erejében, az ünnepben és a közösen megélt különleges élményekben. Tavaly volt az első karácsonyunk az új otthonunkban, de mivel nem sokkal előtte költöztünk be, az egy kicsit még másabb volt, mint az idei. Most már belaktuk a házat, kényelmesen volt időnk mindenre, csinosítgatni, rendezgetni. A fát is hamarább feldíszítettük, amiben Zétény is lelkesen segített. Eleinte…, aztán persze a játék része jobban izgatta, minthogy készen legyen a karácsonyfa – mondta nevetve játékosunk.

  • S mi volt a munkamegosztás konkrétan Szenteste?

A sütés-főzés a párom, Dina reszortja, ha Simon László asszisztens edzőnk azt mondta a konyhai feladatok kapcsán, hogy ő egy védekező középpályás, akkor én egy támadó középpályás vagyok – kacagott Süttő Attila. – Ugyanis a hagyományos húsleveshez mindig én tisztítom meg a zöldségeket, de az egyik főétel, a hekk előkészítése és megsütése is az én feladatom volt, s meg kell hagyni, nem csinálom rosszul. De került csirkemell és süti is az asztalunkra, az a párom keze munkáját dicséri. Természetesen volt ajándékozás is, a kisfiam nagyon szereti ezeket a pillanatokat, s tényleg szép, meghitt és szeretetteljes volt a mi „kiskarácsonyunk”. Másnap a feleségem szüleinél töltöttük az ünnepet, igazi családi összejövetel volt, hiszen a külföldön dolgozó apósomnak, valamint Dina Angliában élő nővérének és kisfiának is sikerült hazajönnie karácsonyra. Az ünnep utolsó napja pedig az én szüleimnél telt, öcsémmel, bátyámmal, anyával, apával; mindkét nap, finom ételekkel, jó hangulatban, megtartva a régi, szép hagyományokat.

  • Amellett, hogy már kaptatok szinten tartó és rávezető feladatokat a stábtól a két ünnep közötti időszaktól kezdve, azért még pár nap pihenő, családdal tölthető idő volt, van és lesz a januári kezdésig. Neked, nektek ez, hogy telik?

Ilyenkor megpróbálom bepótolni azon dolgok egy részét, ami a sűrű versenyidőszakban nem lehetséges, mert mint tudjuk háborúban nincs szünet vasárnap sem … - vágott egy poént Süttő Attila. - Vagyis sok időt töltök a párommal, a kisfiammal, a családdal és a barátokkal, akiknek egy része ilyenkor haza is jön a környékre.  Régi gyerekkori, vagy éppen a futballból szerzett barátok, haverok, egy-egy kávé mellett ilyenkor kibeszéljük az élet nagy dolgait… Készültünk a családdal a népszerű üdülőhelyre, Zakopanéba is, de mivel nincs hó, így elnapoltuk az utazást; ugyanis Zéténynek szerettünk volna egy lovas szános, havas kirándulással élményt szerezni, ez viszont most nem lehetséges. De majd bepótoljuk valamikor, remélhetőleg! A Szilvesztert „kicsit öregesen” itthon töltjük, nem készülünk sehova, ugyanis január harmadikán kezdődik a felkészülés. Én pedig óriási elánnal, nagy elszántsággal és mindent beleadva szeretném a 2024-es évet végigcsinálni, a lehető legtöbbet játszva, sok-sok barcikai siker részeseként és kovácsaként.

További híreink

„Teniszmeccset” nyert és átvette a vezetést a Kisvárda

Dátum: 2024. okt 22. 18:55

Ez történt a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában

Utánpótlás hírek – minden korosztályban győzelem a hétvégén!

Dátum: 2024. okt 21. 17:03

Négy korosztály lépett pályára a fiúknál, mindegyik csapatunk három ponttal gazdagodott

Balszerencsés végjáték és döntetlen Ajkán

Dátum: 2024. okt 21. 08:25

A 87. percig vezetett, de végül egy ponttal tér haza a csapat Ajkáról

"Várjuk, hogy újra pályára léphessünk"

Dátum: 2024. okt 20. 10:42

Vasárnap délután Ajkán lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk