Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Botlott a Szeged, győzelemmel menekül a Budafok

Botlott a Szeged, győzelemmel menekül a Budafok

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A húsvéti hosszúhétvége folyamán három játéknapon rendezték meg a Merkantil Bank Liga 26. fordulójának találkozóit.

 

Szombaton a sereghajtó Credobus Mosonmagyaróvár az éllovas Nyíregyháza Spartacus csapatát fogadta. A papírforma borulására kevés esély volt és azt sem mondhatjuk, hogy jól tartotta volna magát a hazai csapat, hiszen körülbelül 2 másodperc (!) kellett a nyíregyháziak vezető góljához.

A középkezdésből Nagy Dominik egyből kapura lőtt, amire Auerbach Martin kapus láthatóan nem számított, így visszafelé futva már nem érte el a pontos ívelést. A Spartacus bő félóra alatt még kétszer betalált, így hamar be is állították a 3-0-s végeredményt.

 

Vasárnap délután Soroksáron a hajrában született gólváltás, Lovrencsics Balázs vezető góljára Pintér Attila Filip válaszolt, így a Szombathelyi Haladás egy pontot elvitt a Szamosi Mihály Sporttelepről. Eközben a Promontor utcában a Budapest Honvéd vendégeskedett, ám ők üres kézzel tértek haza, Vasvári Zoltán találatával a Budafoki MTE győzött 1-0-ra, így Dajka László csapata három pontra megközelítette ellenfelét és a 13. helyen áll.

 

A PMFC és a HR-Rent Kozármisleny izgalmas megyei rangadót vívott egymással, az első félórában potyogtak a gólok, a 33. percben már 2-2 állt az eredményjelzőn. Ám később már nem esett gól, hiába játszott az utolsó negyedórában emberelőnyben a Pécs, pontosztozkodással zárult a mérkőzés.

A forduló harmadik döntetlenjét a mieink játszották, a Kolorcity Arénában az Aqvital FC Csákvár szerzett pontot egy 1-1-es döntetlent követően.

 

Folytatódott az FC Ajka parádés sorozata, a zöld-fehérek immár kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, a 2024-es évben hét győzelem és két döntetlen a mérlegük. Az áldozat ezúttal a Gyirmót FC Győr csapata volt, akiket Szarka Ákos büntetőből szerzett góljával vertek meg 1-0 arányban.

 

Hozta a papírformát a Vasas FC, az angyalföldiek a BVSC-Zuglót verték 2-0-ra az Illovszky Rudolf Stadionban. A piros-kékek tizenöt mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban, jelenleg övék a leghosszabb ilyen sorozat.

A forduló meglepetését a Tiszakécskei LC okozta, az utolsó előtti helyen álló együttes 2-0-ra győzött Szegeden. A Kécske a téli szünetben kinevezett vezetőedzőt, Kis Károlyt ezen forduló előtt, csütörtökön menesztette, a helyére Balogh Pál asszisztensedző ugrott be, aki így egy – talán - meglepő győzelemmel debütált.

 

Hétfő estére az ETO FC Győr és a BFC Siófok mérkőzése maradt. A győrieken volt a teher, hogy megőrizzék feljutást érő 2. helyüket a tabellán a Vasas vasárnapi győzelme után, ám Kuznyecov Szergej csapata megbirkózott a nyomással, s gólgazdag meccsen 4-2 arányú győzelmet aratott.

 

A 26. forduló eredménysora:

 

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

0-3

SOROKSÁR SC

SZOMBATHELYI HALADÁS

1-1

BUDAFOKI MTE

BUDAPEST HONVÉD

1-0

PMFC

HR-RENT KOZÁRMISLENY

2-2

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

AQVITAL FC CSÁKVÁR

1-1

VASAS FC

BVSC-ZUGLÓ

2-0

FC AJKA

GYIRMÓT FC GYŐR

1-0

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

TISZAKÉCSKEI LC

0-2

ETO FC GYŐR

BFC SIÓFOK

4-2

 

A tabellára pillantva így jelenleg a Nyíregyháza Spartacus hét pont előnnyel vezet a fej-fej mellett álló ETO és Vasas előtt, míg a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a botlással hat pontos hátrányba került. A középmezőny még az eddiginél is szorosabb lett, a 6. helyezett Soroksár SC és a 12. Budapest Honvéd között kettő pont csak a differencia. Ebben a mezőnyben vagyunk mi is, a Kolorcity Kazincbarcika SC harmincnégy megszerzett ponttal a 10. a tabellán.

 

A forduló góltermése átlagosan 2,6 találat volt meccsenként, ami picivel több mint a szezon átlaga (2,4/meccs). Rekord viszont a sárga lapok száma, a kilenc meccsen összesen huszonhárom figyelmeztetést osztottak ki a játékvezetők, ami 2,56-os átlagot jelent. Utoljára ilyen kevés lapot a 2022/2023-as idény utolsó fordulójában mutattak fel a sporttársak (2,5/meccs).

 

A góllövőlistán a kozármislenyi Kirchner György növelte előnyét miután betalált a PMFC ellen, így már tizenöt gólos. Az élmezőnyhöz csatlakozott a duplázó Nagy Dominik is, aki holtversenyben a 4. helyre zárkózott fel.

 

A góllövőlista élmezőnye a 26. fordulót követően:

 

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

15 gól

2.

Tóth Milán

Vasas FC

13

3.

Rácz Barnabás

Szombathelyi Haladás

10

4.

Kerezsi Zalán

Budapest Honvéd

9

4.

Géresi Krisztián

Nyíregyháza Spartacus FC

9

4.

Nagy Dominik

Nyíregyháza Spartacus FC

9

 

 

A következő forduló mérkőzéseit ismét vasárnap és hétfőn rendezik majd. Csapatunk a vasárnapi játéknapon lesz érdekelt, 17 órás kezdéssel a HR-Rent Kozármisleny otthonába látogatunk majd. Az alsóházban az utolsó két helyen álló csapatok, a Tiszakécske és a Mosonmagyaróvár csapnak majd össze, az éllovas Nyíregyháza Spartacus pedig a hétfő esti mérkőzésen fogadja a PMFC csapatát.

 

A 27. forduló programja:

 

2024. ÁPRILIS 7.

16:00

BFC SIÓFOK

GYIRMÓT FC GYŐR

2024. ÁPRILIS 7.

16:00

BVSC-ZUGLÓ

FC AJKA

2024. ÁPRILIS 7.

16:00

BUDAPEST HONVÉD

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

2024. ÁPRILIS 7.

17:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

VASAS FC

2024. ÁPRILIS 7.

17:00

HR-RENT KOZÁRMISLENY

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

2024. ÁPRILIS 7.

17:00

TISZAKÉCSKEI LC

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

2024. ÁPRILIS 7.

17:00

SZOMBATHELYI HALADÁS

BUDAFOKI MTE

2024. ÁPRILIS 7.

17:00

ETO FC GYŐR

SOROKSÁR SC

2024. ÁPRILIS 8.

20:00

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

PMFC

 

További híreink

„Teniszmeccset” nyert és átvette a vezetést a Kisvárda

Dátum: 2024. okt 22. 18:55

Ez történt a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában

Utánpótlás hírek – minden korosztályban győzelem a hétvégén!

Dátum: 2024. okt 21. 17:03

Négy korosztály lépett pályára a fiúknál, mindegyik csapatunk három ponttal gazdagodott

Balszerencsés végjáték és döntetlen Ajkán

Dátum: 2024. okt 21. 08:25

A 87. percig vezetett, de végül egy ponttal tér haza a csapat Ajkáról

"Várjuk, hogy újra pályára léphessünk"

Dátum: 2024. okt 20. 10:42

Vasárnap délután Ajkán lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk