Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Waltner Róbert: A szerencse is közbeszólhat

Waltner Róbert: A szerencse is közbeszólhat

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A hétfő esti rangadót természetesen nem csak Kazincbarcikán, hanem Szentlőrincen is nagyon várják a labdarúgás kedvelői. A Merkantil Bank Liga újonc éllovasának vezetőedzője, Waltner Róbert meg is osztotta a meccsel kapcsolatos gondolatait a szentlorincse.hu kérdésére.

A szakvezető elsősorban arra hívta fel a figyelmet, milyen komoly rutinnal rendelkeznek a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosai, legfőképp a középpályások. Úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy csapatunk a második helyen áll a bajnokságban. Saját csapatáról szólva a korábbi hatszoros válogatott támadó elmondta, sérülések és eltiltások is nehezítették a dolgát az utóbbi időben, de az a céljuk, hogy folytassák jó sorozatukat.

Waltner Róbert úgy véli, nehéz mérkőzés vár rájuk, amit a napi forma dönthet majd el, s a szerencse is közbeszólhat. Mint mondta, csapata megfelelően felkészült, s reméli, hogy ülni fog a taktikája, ahogy azt is, hogy Fortuna is őket támogatja majd.

Nos, most már nem kell sokat várnunk, hogy mindez kiderüljön, hiszen ma 20 órakor útjára indulhat a labda a Kolorcity Arénában! A szokásoknak megfelelően a jegypénztár a mérkőzés kezdése előtt egy órával, azaz 19 órakor nyit, azaz annak, aki nem vette meg elővételben a jegyét, érdemes minél hamarabb érkezni az Arénához, elkerülendő a sorbanállást! 

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Koszta Péter: Nálunk most minden jól alakult

Dátum: 2025. máj 15. 11:00

Két fordulóval a bajnokság vége előtt három pont a Kazincbarcika előnye a Vasassal szemben. Az már eldőlt, hogy biztosan dobogón végez a csapat, de hogy milyen lesz az érem és a feljutás sikerül-e, az majd a következő egy-két mérkőzésen dőlhet el. Koszta Péterrel, a Kolorcity KBSC sportigazgatójával beszélgettünk.

Üzenj a csapatnak!

Dátum: 2025. máj 14. 19:00

Két fordulóval a vége előtt a dobogó már megvan, de hogy milyen érem kerül a szakmai stáb és a labdarúgók nyakába, azaz, hogy sikerül-e a feljutás, vagy sem, arra a következő mérkőzések adják meg a választ.

A Mezőkövesd érkezik hétfőn

Dátum: 2025. máj 14. 14:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a tabellán jelenleg a 6. helyen álló Mezőkövesd Zsóry FC érkezik a Kolorcity Arénába. Legutóbb 2024. november 24-én Mezőkövesden kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenünk, a góljainkat Kártik Bálint és Lucas szerezték. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Budapest Honvéd FC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. máj 12. 22:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a Budapest Honvéd vendégei voltunk a Bozsik Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk