A Honvéd és a Vasas is zsinórban harmadszor kapott ki
A Merkantil Bank Liga 9. fordulójának valamennyi mérkőzését október első vasárnapján játszották, ezek közül három találkozó közvetlen ebédidő után, 13 órakor kezdődött. Rögtön gólzáport hozott a Budafoki MTE mezőkövesdi vendégjátéka. A Kövesd a szünetben 2-0-ra vezetett, az 54. percben Bartusz Dániel góljával pedig már 3-0 állt az eredményjelzőn, ám az utolsó bő húsz percben nagy hajrát vágott ki a Budafok, s végül Rétyi Róbert 93. percben szerzett góljával kiegyenlítettek. A Mezőkövesd ezzel három, a Budafok pedig öt mérkőzés óta veretlen.
Szintén kora délután találkozott a korábbi éllovas Szentlőrinc a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával, ahol szintén pontosztozkodás lett a találkozó vége, ám Szentlőrincre gól nem jutott, 0-0 maradt a végeredmény. A harmadik korai mérkőzésen a továbbra is „albérletben” játszó BVSC-Zugló elszenvedte szezonbeli első vereségét, méghozzá a Kisvárda Master Goodtól, Révész Attila együttese 2-0-ra győzött a III. kerületben.
A többi találkozó egységesen 17 órakor kezdődött, legalábbis a tervek szerint, ugyanis épp a Kolorcity Arénában adódott egy negyedórás csúszás, miután a vendég Békéscsaba busza megadta magát, s így a csapat késve érkezett a tervezetthez képest. A mieinket nem zavarta meg a műsorváltozás, a szakadó esőben is jó játékkal 2-1-re győztünk.
Az aktuális listavezető HR-Rent Kozármisleny Ajkán vendégeskedett, ahol 1-1-es döntetlent értek el. Az 1. helytől így a forduló végén búcsút is kellett venniük, hiszen mi is és a Budapest Honvédot 3-1-re legyőző Gyirmót FC Győr is előzni tudott, s utóbbi csapat vette át a vezetést a Merkantil Bank Liga 10. fordulója előtt. A kispestiek zsinórban harmadszor kaptak ki, jelenleg az utolsóelőtti, 15. helyen állnak. Mögöttük már csak az Opus Tigáz Tatabánya szerepel a táblázaton, a Bányász ezúttal Soroksáron szenvedett 2-0-s vereséget. Gyürki Gergely csapata ezzel immár öt mérkőzés óta nem szerzett pontot.
Folytatódik a Vasas vesszőfutása is, a harmadik egymást követő vereségét szenvedte el Pintér Attila együttese az Aqvital FC Csákvár otthonában. A 2-1-es győzelemmel a csákváriak a 6. helyre jöttek fel, míg az angyalföldiek a 13. pozícióba csúsztak vissza.
A 9. forduló végeredményei:
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC |
BUDAFOKI MTE |
3-3 |
SZENTLŐRINC |
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA |
0-0 |
BVSC-ZUGLÓ |
KISVÁRDA MASTER GOOD |
0-2 |
AQVITAL FC CSÁKVÁR |
VASAS FC |
2-1 |
SOROKSÁR SC |
OPUS TIGÁZ TATABÁNYA |
2-0 |
FC AJKA |
HR-RENT KOZÁRMISLENY |
1-1 |
GYIRMÓT FC GYŐR |
BUDAPEST HONVÉD |
3-1 |
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC |
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE |
2-1 |
A nyolc mérkőzésen született huszonkét góllal a forduló a szezon átlaga (2,9gól/meccs) alatt maradt egy tizeddel. Nem mondható ugyanez el a sárga lapokkal kapcsolatban, amelyekből negyvenet osztottak ki a játékvezetők, ami holtversenyben a második legtöbb az idényben, egyedül az első játéknapon született ennél is több (44) figyelmeztetés.
A góllövőlistán is történt változás, jóllehet az éllovas Kirchner Krisztián ezúttal nem talált a kapuba – a mislenyi támadó még így is átlagosan meccsenként egynél több gólt lő, kilenc forduló alatt tíz találatnál jár. Mögötte viszont zárkózik a Vasas csatára Tóth Milán és a mi gólzsákunk, Pethő Bence is, mindketten egy-egy alkalommal voltak eredményesek vasárnap. A mesterlövészek versenyében közben holtversenyben az ötödik helyre érkezett meg szabadrúgásból eredményes spílerünk, Bódi Ádám is.
A góllövőlista élmezőnye:
1. |
Kirchner György |
HR-Rent Kozármisleny |
10 gól |
2. |
Pethő Bence |
Kolorcity Kazincbarcika SC |
6 |
2. |
Tóth Milán |
Vasas FC |
6 |
4. |
Halmai Ádám |
Soroksár SC |
5 |
A következő hétvégén bajnoki nélkül maradunk, hiszen a Nemzetek Ligája, valamint a korosztályos válogatottak mérkőzései miatt a bajnokságok szünetet tartanak. A nemzeti tizenegy október 11-én a Puskás Arénában Hollandiát fogadja, 14-én pedig Boszniában lép pályára Marco Rossi csapata. Az olasz szakember stábjában ezúttal is helyet kapott asszisztensedzőnk, Simon László, így a két mérkőzésen neki is szurkolhatunk.
Debreceni Ákos is érdekelt lesz a következő két hét küzdelmeiben, védőnk az U21-es válogatottba kapott meghívót, Szélesi Zoltán csapata október 10-én Málta, október 15-én pedig Belgium ellen lép majd pályára Európa-bajnoki selejtezőkön.
A Merkantil Bank Liga október 20-án folytatódik majd, amikor is másfél hónapot követően újra idegenben játszunk majd tétmeccset, méghozzá az FC Ajka otthonában.
A 10. forduló menetrendje:
2024.X.20 |
13:00 |
OPUS TIGÁZ TATABÁNYA |
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC |
2024.X.20 |
13:00 |
BUDAFOKI MTE |
AQVITAL FC CSÁKVÁR |
2024.X.20 |
13:00 |
KISVÁRDA MASTER GOOD |
GYIRMÓT FC GYŐR |
2024.X.20 |
17:00 |
FC AJKA |
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC |
2024.X.20 |
17:00 |
HR-RENT KOZÁRMISLENY |
SOROKSÁR SC |
2024.X.20 |
17:00 |
VASAS FC |
BVSC-ZUGLÓ |
2024.X.20 |
17:00 |
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA |
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE |
2024.X.21 |
20:00 |
BUDAPEST HONVÉD |
SZENTLŐRINC |