Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/„Pontosan tudjuk, hogy mi a tét”

„Pontosan tudjuk, hogy mi a tét”

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC a 2024-es naptári évben utoljára lép pályára, a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában a Kisvárda Master Good csapatát fogadjuk. Csapatunk a megszokott lendülettel készül a mérkőzésre, Erős Gábor vezetőedző a boon.hu kérdésére osztotta meg gondolatait a soron következő bajnokival kapcsolatban.

A szakvezető nyitásként felidézte a múltheti, Mezőkövesd ellen elért 2-2-es döntetlent, mint mondta, a találkozó elején az ellenfél kontráit nem tudtuk levédekezni            , ám a második játékrészben a csapat lelki és fizikai ereje is megvolt, így egy kihagyott büntető után is képesek voltunk egyenlíteni. Vezetőedzőnk hozzátette, az első félidei teljesítményünk miatt nem érdemeltünk győzelmet, ám annak örül, hogy több fiatal játékosnak is sikerült lehetőséget adnia.

A Kisvárda elleni mérkőzésről szólva Erős Gábor felidézte, korábban kilenc évet töltött el a rétközi városban játékosként, majd vezetőedzőként, ahol nagyon szép sikereket értek el. Ez a hétvége azonban – mint mondta – nem róla, hanem a csapatról szól, s pontosan tudják, mekkora a mérkőzés tétje, hiszen itt dől majd el, melyik csapat tölti a bajnokság élén a téli szünetet. A felkészüléssel kapcsolatban vezetőedzőnk elmondta, jól ismeri soros ellenfelünket, látta a legutóbbi, Budapest Honvéd elleni bajnoki meccsüket is, s a szakmai stáb igyekszik az ő ellenszerüket is megtalálni. Mint mondta, a cél az, hogy az évtől, egymástól és a szurkolóktól is úgy búcsúzzon a csapat, hogy mindenki boldog legyen.


AZ ELLENFÉL

A kisvardafc.hu a találkozó előtt Gerliczki Máté asszisztensedzőt szólaltatta meg, aki úgy vélekedett, hogy biztosan érdekes találkozó vár a csapatokra. Kiemelte, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC megérdemelten vezeti a tabellát, hiszen jó, szemre is tetszetős futballt játszik. A szakember hangsúlyozta a mérkőzés első periódusának fontosságát, hiszen csapatunk többször is korán szerzett vezetést, ami – mint mondta – ebben a bajnokságban különösen nagy jelentőséggel bír a végeredmény szempontjából.

Gerliczki Máté felidézte, jól ismerik Erős Gábort, ahogyan Lucas-t is, aki korábban szintén játszott Várdán. A két csapat is többször találkozott már, hiszen nyáron és az első válogatott szünetben is felkészülési meccsen mérték össze erejüket, így sok múlik majd azon, hogy mindezek után meg tudják-e egymást lepni az együttesek.

Végezetül hozzátette, a Kisvárda mindenhol győzelemre játszik, így Kazincbarcikára is a három pontért érkeznek, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mit fog mutatni a tabella képe az ünnepek alatt.


A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője Szigetvári Márk lesz. A huszonkilenc esztendős sporttárs ténykedése mellett ez lesz a tizedik meccsünk. Az eddigi kilenc találkozóból négyet nyertünk meg és hármat vesztettünk, két döntetlen mellett. Szigetvári Márk munkáját az oldalvonal mellett Vrbovszki Pál és László István Sándor segítik majd, a tartalék játékvezető pedig Török Mihály lesz.

 

További híreink

Utánpótlás hírek – Tornagyőzelem az U7-es fiúknál!

Dátum: 2024. dec 04. 08:09

A Hajdúvárosok tornán tizenhat csapat közül bizonyult a legjobbnak a Kolorcity Kazincbarcika SC U7-es csapata

Utánpótlás hírek: U9 – nemzetközi porondon

Dátum: 2024. dec 03. 08:51

Fiú U9-es csapatunk nemzetközi tornán vett részt Szlovákiában

Harcos döntetlennel zártuk az évet

Dátum: 2024. dec 02. 09:50

Másodpercek alatt vezetést szerzett a Kisvárda, a második félidőben sikerült egyenlíteni

Kevés meccs, pozitív mérleg a Várda ellen

Dátum: 2024. nov 30. 13:53

Eddig bajnoki meccsen négyszer találkoztunk kisvárdai csapatokkal

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk