Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Főpróba Mezőkövesden

Főpróba Mezőkövesden

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A 2025-ös téli felkészülési időszak ötödik, utolsó mérkőzését február 2-án vasárnap 14 órától játssza majd a Kolorcity Kazincbarcika SC, méghozzá Mezőkövesden, a hazai együttes ellen. A két csapat szakmai stábja a szükséges meccsterhelés érdekében kétszer hatvan perces mérkőzésben állapodott meg.

Ellenfelünk, a Mezőkövesd Zsóry FC a Merkantil Bank Liga 13. helyéről várja majd a tavaszi rajtot, amikor is a BVSC-Zugló vendégei lesznek majd a mi, Csákvár elleni hazai találkozónkkal egyidőben, február 9-én 14 órától.

A matyóföldiek öt nyeretlen bajnokival (két döntetlen, három vereség) zárták az őszi szezont és korábban sem szerepeltek az előzetes várakozásoknak megfelelően, amit jelez a szeptemberben bekövetkezett edzőváltás is, amikor a szezont elkezdő Tóth Mihályt Csertői Aurél váltotta a kispadon.

A felkészülési időszakban több átfedésük volt a mieink menetrendjével, hiszen ők is játszottak az Eger SE-vel, a Zemplín Mihalovcéval és (kétszer is) a Budafoki MTE-vel. Az egrieket hozzánk hasonlóan három góllal verték (ők 3-0-ra, mi 4-1-re), a Mihalovce csapatától 4-1-es vereséget szenvedtek. A Budafok elleni mérlegük egy 5-0-s vereség és egy 1-1-es döntetlen volt, az NB3-as Tiszakécske ellen 3-2-re győztek.

Az átigazolási piacon túlzás nélkül a mezőny legaktívabb csapata volt a Kövesd, kilenc játékos érkezett, heten távoztak. Az érkezők között többen is rutinos, élvonalbeli tapasztalattal rendelkező labdarúgók, Farkas Dániel Diósgyőrből, Lőrinczy Attila a Honvédtól, Bertus Lajos Tatabányáról tette át székhelyét Matyóföldre. Az elköszönők közül Kállai Kevin „viszi magával” a legtöbb idei játékpercet, a fiatal jobbhátvéd tizenkét mérkőzésen (nyolcszor kezdőként) lépett pályára az ősszel, ő január első napjaiban Diósgyőrbe szerződött. A távozók közül négyen is kölcsönbe igazoltak el, egyikük Putnokon, hárman pedig Tiszakécskén töltik majd a tavaszt.

Ami a dél-borsodiak elleni mérlegünket illeti, legutóbbi meccsünket az őszi szezon végén, a 14. fordulóban játszottuk, amikor 2-2-es döntetlent értünk el a Mezőkövesdi Városi Stadionban. A csapat történelméről ITT, az egymás elleni mérlegünkről ITT írtunk bővebben.

A vasárnapi mérkőzés tehát 14 órakor kezdődik, a találkozóról Facebook oldalunkon tudósítunk élőben.

További híreink

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk