Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HÉTKÖZI FORDULÓ SZOLNOKON

HÉTKÖZI FORDULÓ SZOLNOKON

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC - hírek

Holnap kora délután az NB3 Keleti csoportjának tavalyi bajnokával a Szolnoki MÁV FC csapatával találkozunk a Tiszaligeti Stadionban.

A 2010/11-es szezonban a magyar első osztályt is megjárt Szolnok csapata egy év kihagyás után az idén újra a Merkantil Bank Liga csapatai között szerepel. A Szolnok feljutása tavaly az utolsó fordulóban dőlt el, hiszen a szezon alatt gyűjtött 65 pontjával csupán egy egységgel a Jászberényi FC-t megelőzve lett az NB3 Keleti csoportjának bajnoka. Szerdai vendéglátónk győzelemmel debütált a Merkantil Bank Liga idei szezonjában, hiszen a Vác ellen 2:1-es eredménnyel nyitottak, ezután négy egymást követő vereség következett a Budafoki MTE, a Szombathelyi Haladás, a Gyirmót FC Győr és a BFC Siófok ellen, majd döntetlent játszottak a Szegeddel és kikaptak a WKW ETO FC Győr csapatától. A rajt utáni következő győzelemre a nyolcadik fordulóig kellett várniuk, amikor is a Csákvártól majd  a Budaörstól is jobbnak bizonyultak. Mérlegükhoz tartozik még egy vereség a Soroksár ellen, két döntetlen a Tiszakécske és a Békéscsaba csapataival szemben és egy győzelem az Ajka ellen. Ennek értelmében a Szolnok eddig 15 pontot gyűjtve, 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 6 vereséggel a tabella 13. helyét foglalhatja el.

A Kazincbarcika csapata vasárnapi győzelmével egy helyet tudott előrelépni a tabellán,  négy győzelmünkkel, hat döntetlenünkkel és négy vereségünkkel szerzett 18 pontunkkal a tizedik helyről várjuk a Szolnok elleni mérkőzést. 

A Szolnoki MÁV FC csapatával harmadszor találkozunk az Merkantil Bank Liga küzdelmeiben, de korábban már több alkalommal is pályára léptünk ellenük. Lássuk ezt kicsit részleteiben. 

  • A feljutásunkat követő évben a Szolnok csapatának kellett búcsúzni az NB2-től, hiszen mi 44 ponttal a bennmaradást jelentő 17. helyen végeztünk , miközben ők minket követve két pontos lemaradással estek ki. Ebben az évben a Kazincbarcika egy 0:0-ás döntetlent és egy 2:1-es győzelmet könyvelhetett el szerdai ellenfelünk ellen.
  • 2017 előtt a Ness Hungary NB2 Keleti csoportjában a 2012/2013-as bajnoki szezonban találkozott egymással a két együttes. Ekkor a tavaszi és az őszi fordulóban is 2:2-es eredménnyel zárultak a mérkőzések. (Ebben az évben a Szolnok 48 pontva a hatodik lett, a Kazincbarcika 30 pontot gyűjtve a 15. helyen végzett)
  • A 2011/12-es bajnokságban szintén az NB2 Keleti csoportjában csapott össze egymással a Kazincbarcika és a Szolnok, az őszi fordulóban 4:0-ás eredménnyel tartotta otthon a három pontot e heti vendéglátónk és tavasszal 0:1-es eredeményt beállítva is ők örülhettek.
  • A 2009/2010-ben a Szolnok zárt az NB2-es tabella élén, de szégyenkeznivalónk nem volt, hiszen mi mindkétszer 1-1 ponttal hagyhattuk el ellenük a pályát.
  • A 2008/2009-es évben csupán egy hely választotta el a két csapatot a tabellán, az egymás elleni eredmények 1:2-es vereség hazai pályá, és 2:2-es döntetlen Szolnokon. (A tabella ötödik helyén 51 ponttal a Kazincbarcika végzett, a hatodik helyet pedig 47 ponttal a Szolnok birtokolta)
  • További egymás elleni erdmények:  2007/2008 Szolnok - KBSC 1:0 és KBSC- Szolnok 2:0 ; 2006/2007 KBSC-Szolnok 2:2 és Szolnok - KBSC 2:0; 2005/2006 Szolnok-KBSC 3:0 és KBSC-Szolnok 1:0

2019. NOVEMBER 06. 13:30
SZOLNOKI MÁV FC - KAZINCBARCIKA
Tiszaligeti Stadion
Szolnok , Tiszaliget sétány 1.

A szerdai játéknapon kilenc mérkőzésre kerül sor, melyből négy találkozó 13:30-kor, egy 18:00-kor szintén négy mérkőzés pedig 19:00 órakor kezdődik. A holnapi napon nem lép pályára a jelenleg a tabella második pozícióját elfoglaló, idei szereplésével meglepetést okozó Budafoki MTE csapata. A 16. forduló párosításai a következőek.

2019. november 06.
13:30
SOROKSÁR SC WKW ETO FC GYŐR
2019. november 06.
13:30
DOROGI FC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. november 06.
13:30
SZOLNOKI MÁV FC KAZINCBARCIKA
2019. november 06.
13:30
BFC SIÓFOK NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC
2019. november 06.
18:00
GYIRMÓT FC GYŐR MTK BUDAPEST
2019. november 06.
19:00
FC AJKA BUDAÖRS
2019. november 06.
19:00
AQVITAL FC
CSÁKVÁR
DUNA ASZFALT TLC
2019. november 06.
19:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS
VASAS FC
2019. november 06.
19:00
SZOMBATHELYI HALADÁS VÁC FC

 

További híreink

A tizenkettedik forduló eredményei

Dátum: 2019. nov 19. 08:45

Utánpótlás csapataink az Alsózsolcai KSC ellen léptek pályára hétvégén.

A tizenegyedik forduló eredményei

Dátum: 2019. nov 11. 16:00

A Mezőkövesd Zsóry FC korosztályos csapatai ellen léptek pályára a KBSC utánpótlás együttesei a 11. fordulóban.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS : KAZINCBARCIKA - AQVITAL FC CSÁKVÁR

Dátum: 2019. nov 10. 13:15

A Merkantil Bank Liga mai, 17. fordulójában az Aqvital FC Csákvár csapata ellen lépünk pályára Putnokon.

A CSÁKVÁR ELLEN A TIZENHETEDIK FORDULÓBAN

Dátum: 2019. nov 09. 20:00

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában az Aqvital FC Csákvár csapata ellen lépünk pályára.

Mérkőzések

KBSC Galéria

KBSC videók

Közösségi média

Szurkoljunk