Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TAKÁCS TAMÁS ÉS KALMÁR BENEDEK ÉRKEZETT

TAKÁCS TAMÁS ÉS KALMÁR BENEDEK ÉRKEZETT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Takács Tamás a Mezőkövesd Zsóry FC-től, Kalmár Benedek pedig a Puskás Akadémiától érkezik, Kelemen Marko pedig a Putnok FC-nél folytatja kölcsönben.


NB1-ES RUTINNAL RENDELKEZŐ CSATÁR ÉRKEZETT

Takács Tamás személyében komoly NB1-es tapasztalattal rendelkező játékos érkezett Kazincbarcikára. A harminc éves támadó a 2009/2010-es szezonban a Kozármisleny színeiben mutatkozott be az NB2 Nyugati csoportjában, amikor neve mellett a szezon végére három gólt jegyeztek. Takács a 2012/2013-as és 2013/2014-es bajnoki idényekben a Szigetszentmiklósnál játszott, ahol tizenhárom találatig jutott. A következő évben a DVTK színeiben huszonkét meccsen öt gólt szerezve a harmadik helyre segítette a miskolci együttest. 2015-ben a DVSC-hez igazolt, ahol négy bajnoki szezonban volt a keret tagja. A Lokinál eltöltött évei alatt huszonkettő találatot szerzett az NB1-ben. A 2019/2020-as bajnokságban a Mezőkövesd keretét erősítette, majd az idei szezont szintén a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál kezdte meg kölcsönben.

UTÁNPÓTLÁS VÁLOGATOTT JÁTÉKOST IGAZOLTUNK

Takács Tamás mellett Kalmár Benedek is csatár posztra érkezik. A tizennyolc éves labdarúgó a Puskás Akadémiától érkezett kölcsönbe klubunkoz. Kalmár utánpótlás éveinek nagy részét a Puskásnál töltötte, ahol a korosztályos csapatok után a 2019/2020-as bajnoki szezonban a kiemelt U19-es bajnokság mellett felcsúti csapat NB3-ban szereplő együttesénél is bemutatkozhatott. A játékos az Európa Liga első selejtezőkörében is pályára lépett a PAFC színeiben, illetve rendszeresen meghívót kap az U17-es válogatottba.

KELEMEN MARKO PUTNOKON FOLYTATJA

Kelemen Marko tavaly nyáron érkezett klubunkhoz. A fiatal játékos barcikai pályafutása nem indult zökkenőmentesen, hiszen az első színeinkben játszott mérkőzésén, a Kaposvári Rákóczi FC ellen négy meccses eltiltást kapott. Kelemen Marko a nálunk töltött hónapok alatt öt alkalommal volt a kezdőtizenegy tagja (Kaposvári Rákóczi FC, WKW ETO FC Győr, DEAC, Vasas FC, FC Ajka) és négyszer lépett csereként pályára (Szentlőrinc, Szombathelyi Haladás, Budaörs, Szeged-Csanád Grosics Akadémia). A labdarúgó a Vasas elleni hazai visszavágón szerezte első gólját a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél. Kelemen az NB2-es csapat mellett négy meccsen fiókcsapatunkat, a Bánhorvátit is segítette, ahol összesen három találattal járult hozzá az együttes sikereihez. Kelemen Marko a tavaszi szezonban  az NB3 Keleti csoportjában szereplő Putnok FC-t kölcsönben fogja segíteni.

További híreink

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Varazdat Harojan

Dátum: 2025. júl 10. 18:00

A Kolorcity Kazinbarcika SC leigazolta a Magyarországgal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a 92 válogatottságnál tartó Varazdat Harojant. A védelem közepén bevethető, rutinos, 32 esztendős, Vato becenévre hallgató labdarúgó miután hazájában mindent megnyert, amit lehetett, az elmúlt 9 évben játszott az iráni, az orosz, a kazah, a ciprusi és a kínai élvonalban valamint a Cádiz CF színeiben a spanyol La Ligában is. 2021-ben hazájában az év labdarúgójának választották.

Átigazolási díj ellenében távozik Bódi Ádám

Dátum: 2025. júl 09. 17:00

A mai napon a Tiszakécskei LC megvásárolta Bódi Ádám játékjogát a Kolorcity KBSC-től. Bódi Ádámnak óriási szerepe van abban, hogy a Kazincbarcika története során első alkalommal feljutott az élvonalba. Köszönünk mindent, amit a barcikai labdarúgásért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Álláshirdetés – utánpótlás edző

Dátum: 2025. júl 09. 16:00

A Kolorcity Kazincbarcika SC utánpótlásedzőket keres különböző korosztályaihoz.

Nyilvános a Tatran Prešov - Kolorcity KBSC mérkőzés

Dátum: 2025. júl 09. 10:00

A jövő heti Kolorcity Kazincbarcika SC - MFK Zemplín Michalovce felkészülési mérkőzéshez hasonlóan a most szombati FC Tatran Prešov - Kolorcity KBSC találkozót is megtekinthetik a szurkolók a helyszínen. A mérkőzésnek az idén májusban átadott, 6500 férőhelyes Tatran Aréna ad otthon. A belépés ingyenes.

Mérkőzések

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk