Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/LEJÁTSZOTTUK AZ ELSŐ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉST

LEJÁTSZOTTUK AZ ELSŐ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉST

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ma kora délután a DVSC OTP Bank Ligában szereplő együttese ellen játszotta idei első felkészülési mérkőzését a Kolorcity Kazincbarcika SC. A találkozónak a pallagi BeStrong pálya adott otthont 14:00-tól, ahol együttesünk a két osztállyal magasabb szinten játszó Debrecen ellen bizonyíthatott. A hazai együttesnek számos hiányzóval kellett számolnia, hiszen a koronavírus-járvány miatt több játékos nem állt rendelkezésükre, illetve csapatunktól Megyeri Gábor és Dvorschák Gábor szintén betegség miatt maradtak távol. Egy jó iramú találkozó azonban a körülmények ellenére is kialakult a pályán, ahol mind támadásban, mind védekezésben jól teljesített a Barcika, az első negyvenöt percben több lehetőségünk is adódott, azonban ezeket ezúttal nem sikerült gólra váltanunk. Mai jó teljesítményünket bizonyítja az is, hogy a számos debreceni támadás ellenére az első találatig egészen a negyvenharmadik percig kellett várni, ekkor Dzsudzsák Balázs szögletét követően Varga József volt eredményes. A második játékrészben a hazai csapat játszott fölényben, további három gólt szereztek a félidő folyamán: az ötvennyolcadik percben Ugrai Roland, a hatvannyolcadikban Sós Bence találtak be, majd a hetvenhetedikben Soltész Dominik állította be a 4:0-ás végeredményt.

A két csapat a következő összeállításokban lépett pályára:

DVSC:Hrabina Alex, Poór Patrik, Pávkovics Bence,Charleston Silva, Ferenczi János, Varga József, Gyönyörű Gergő, Soltész Dominik, Dzsudzsák Balázs, Sós Bence, Szécsi Márk
Cserék: Gróf Dávid, Deslandes Sylvain, Ugrai Roland, Pintér Ádám, Baráth Péter, Korhut Mihály, 

Kolorcity Kazincbarcika SC: Fila Károly, Szemere Balázs, Ur László, Heil Valter, Kréti Gergő, Nagy János, Keményffy Máté, Szabó Balázs, Schildkraut Krisztián, Laczkó Milán, Kristófi Sándor
Cserék: Zilahy Patrik, Czár Máté, Bodó Benedek, Székely Krisztián, Vladul Stefan, Ádám Ferenc, Süttő Attila, Pinyaskó Lászlüó, Rjaskó Viktor, Kovács Dávid, Márton András

Az első felkészülési mérkőzést követően vezetőedzőnk, Varga Attila a következőképpen értékele csapata játékát:

"Gólt nem szereztünk, küzdöttünk és elsősorban azt a teljesítményt nyújtottuk amire számítani lehetett! Voltak jó és kevésbé jó dolgok a játékban.  A felkészülésnek ebben a szakaszában az ilyen mérkőzéseken számít a minőség, mert egy ilyen ellenfél ellen a pályán ilyenkor kijön a különbség."

 

További híreink

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Varazdat Harojan

Dátum: 2025. júl 10. 18:00

A Kolorcity Kazinbarcika SC leigazolta a Magyarországgal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a 92 válogatottságnál tartó Varazdat Harojant. A védelem közepén bevethető, rutinos, 32 esztendős, Vato becenévre hallgató labdarúgó miután hazájában mindent megnyert, amit lehetett, az elmúlt 9 évben játszott az iráni, az orosz, a kazah, a ciprusi és a kínai élvonalban valamint a Cádiz CF színeiben a spanyol La Ligában is. 2021-ben hazájában az év labdarúgójának választották.

Átigazolási díj ellenében távozik Bódi Ádám

Dátum: 2025. júl 09. 17:00

A mai napon a Tiszakécskei LC megvásárolta Bódi Ádám játékjogát a Kolorcity KBSC-től. Bódi Ádámnak óriási szerepe van abban, hogy a Kazincbarcika története során első alkalommal feljutott az élvonalba. Köszönünk mindent, amit a barcikai labdarúgásért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Álláshirdetés – utánpótlás edző

Dátum: 2025. júl 09. 16:00

A Kolorcity Kazincbarcika SC utánpótlásedzőket keres különböző korosztályaihoz.

Nyilvános a Tatran Prešov - Kolorcity KBSC mérkőzés

Dátum: 2025. júl 09. 10:00

A jövő heti Kolorcity Kazincbarcika SC - MFK Zemplín Michalovce felkészülési mérkőzéshez hasonlóan a most szombati FC Tatran Prešov - Kolorcity KBSC találkozót is megtekinthetik a szurkolók a helyszínen. A mérkőzésnek az idén májusban átadott, 6500 férőhelyes Tatran Aréna ad otthon. A belépés ingyenes.

Mérkőzések

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk