Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GESZTELYEN MARADTAK A PONTOK

GESZTELYEN MARADTAK A PONTOK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek, infók, MEGYE I.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokság tizenkilencedik fordulójában a Gesztely FC vendégeként lépett pályára fiókcsapatunk. A szombati mérkőzésen Nagy Ákos góljával szereztünk vezetést a tizennegyedik percben, viszont ez nem tartott sokáig. A tizenhatodik percben a hazaiak Varga László góljával egyenlítettek, majd a huszadikban a játékos duplázott, így ellenfelünké volt az előny. A Bánhorváti csapatából kilenc perccel később Fejes Ádám egalizálta az állást. Az első játékrészben több gól nem esett, így az 2-2-es részeredménnyel ért véget.
A második félidőben nem nekünk kedvezett a szerencse, egy tizenegyessel a Gesztely beálította a 3-2-es végeredményt és ezúttal pont nélkül utaztunk haza.
A Bánhorváti hétvégén a listavezető, Cigándhoz látogat a huszadik forulóban.

Mátyás József nyilatkozata:

"Ki-ki mérkőzésen a hazaiak egy véleményes büntetővel itthon tartották a három pontot, összességében a döntetlen reálisabb lett volna. Amire készültünk a hazaiakból azokból a szituációkból az első félidőben két gólt is kaptunk, emiatt elégedetlen vagyok. A mai mérkőzésen nem voltak meg azok az egyéni teljesítmények, amivel a magunk javára tudtunk volna fordítani a mérkőzést!"

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. osztály 
19. forduló
Gesztely FC - Bánhorváti 3-2 (félidőben: 2-2)
Helyszín:
 Gesztely, Tóth-Zele József Sportközpont
Gólszerzők: Varga László 16', 20', (b.) 64', illetve Nagy Ákos 14', Fejes Ádám 29'
Sárga lapok: Csáki Dávid 63', Erdélyi  Patrik 89', Ferenczi Viktor 95', illetve Henez Kevin 61', Horváth Szabolcs 93'

 

GESZTELY FC BÁNHORVÁTI
1 Galambvári Gergő 1 Zilahy Patrik
7 Szárnya Zsolt 2 Hallgató Márk 
10 Erdélyi Patrik (Bíró Balázs 90') 3 Henez Kevin (Ignácz Ruben 82')
16 Illés Richárd 8 Nagy Ákos (Pavlánszki Tibor 66')
17 Király Vitalij (Ferenczi Viktor 82') 9 Kazvinszki Jácint
20 Lénárt Patrik (Bucsák Szabolcs 67')  10 Filkóházi Dávid (Lukács Gergő 66')
80 Mészáros Balázs 11 Fejes Ádám
87   Berta István 14 Lovasi Dávid
90 Mészáros Gyula 16 Jakab Dávid (Kovács Szabolcs 66')
92 Csáki Dávid  21   Kréti Gergő
99 Varga László (Máthé Milán 93') 23 Horváth Szabolcs 
Cserék: Cserék:
12 Mátyus Dávid 13 Balogh Bence
18 Máthé Milán (Varga László 93') 4 Ignácz Ruben (Henez Kevin 82')
19 Bíró Balázs (Erdélyi Patrik 90') 7 Lukács Gergő (Filkóházi Dávid 66')
27 Ferenczi Viktor (Király Vitalij 82') 17 Palkó András
30 Bacsó Levente 18 Pavlánszki Tibor (Nagy Ákos 66')
77 Bucsák Szabolcs (Lénárt Patrik 67') 20 Kovács Szabolcs (Jakab Dávid 66') 
88 Erdei Zsolt    

További híreink

Futottunk az eredmény után, s végül utolértük…

Dátum: 2024. ápr 20. 10:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Tiszakécskei LC otthonába látogatunk.

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk