Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Tizenegyedszer a Vasas ellen

Tizenegyedszer a Vasas ellen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC tizenegyedik alkalommal lép pályára a Vasas FC csapata ellen. Az 1911-ben alapított angyalföldi együttes története során túlnyomórészt az élvonalban szerepelt, velük először 2012 októberében futottunk össze, az NB2 9. fordulójában, amikor Tátrai Gergő góljával 1-0-ra győzni tudtak a mieink. A következő nyolc találkozóról ITT írtunk bővebben.

A mögöttünk hagyott idényben a Vasassal először az 5. fordulóban találkoztunk, méghozzá az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol kishíján komoly meglepetést okoztunk. Szekszárdi Milán révén a szünetben vezettünk, majd a második félidei gyors hazai egyenlítés után Pekár László találatával újra nálunk volt az előny. Úgy tűnhetett, hogy meg is lesz a három pont, amikor a hosszabbítás nyolcadik (!) percében Zimonyi Dávid kiegyenlített, így beállítva a 2-2-es végeredményt.

A visszavágóra már idén, február végén került sor a Kolorcity Arénában, a 25. játéknapon. A találkozóra láthatóan jól felkészültek a csapatok taktikailag, így az első időszakban kevés helyzetet, ám annál több mezőnybeli csatát láthattunk. A félidő végéhez közeledve aztán a Vasas sebességet váltott és egyre többször jutott el a kapunk elé, ám úgy tűnt gól nélkül cserélnek térfelet a csapatok. Ekkor azonban jött Berecz Zsombor, aki egy kisebb védelmi rövidzárlatot kihasználva tizennyolc méterről nagy gólt akasztott a jobb alsó sarokba.

A második félidőben egy darabig támadásban maradt a Vasas, ám egyre inkább átvettük a kezdeményezést. A fölény eleinte helyzetekben kevésbé volt tetten érhető, ám a hajrára már komoly nyomás alatt nehezedett Jova Levente kapujára. Végül négy perccel a rendes játékidő vége előtt Ádám Ferenc, Pethő Bence és Kártik Bálint szép összjátéka után utóbbi a jobb szélről ívelt pontos beadást az ötös vonalára, ahol Pethő Bence tökéletes ütemben érkezve a bal felső sarokba fejelt. Bár a gól komoly lendületet adott a fiúknak az utolsó percekre, újabb találatot már nem sikerült bevinnünk, így maradt az 1-1-es végeredmény.

A találkozót követően az ekkor a 3. helyen álló Vasas megköszönte az addigi vezetőedző, Desits Szilárd munkáját, akinek a helyére másnap Gera Zoltán került, aki azóta is irányítja a szakmai munkát Angyalföldön.

A Vasas FC – Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzés augusztus 4-én vasárnap 19 órakor kezdődik az Illovszky Rudolf Stadionban, a találkozóval kapcsolatos legfontosabb technikai információkat ITT gyűjtöttük össze.

A következő fordulóban már hazai pályán játszunk, így fontos információkat közöltünk a bérletekkel kapcsolatban is, ezeket ITT olvashatják.

 


A TAVASZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

Merkantil Bank Liga, 22. forduló

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – VASAS FC 1-1 (0-1)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 2023.02.25.
Vezette: Katona Balázs (Horváth Róbert, Ifj. Varga Gábor)
Gólszerző: Berecz 45’, illetve Pethő 86’.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Megyeri – Szekszárdi M., Heil, Dobozi (Vincze 54’), Ternován (Gänte 75’), Csilus T. (Ádám 64’), Csatári, Kotula (Süttő 54’), Pekár (Kártik 64’), Pethő, Pinte.
Vezetőedző: Csábi József

VASAS FC
Jova – Bakti, Holender (Hinora 66’), Berecz (Vida 66’), Doktorics, Hidi, Otigba, Baráth, Radó, Tóth M. (Szalay 59’), Urblik.
Vezetőedző: Desits Szilárd

További híreink

Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Dátum: 2025. jún 16. 16:00

Rácz László személyében egy rutinos belső védőt igazoltunk, aki eddig minden csapatában alapembernek számított. Felnőtt pályafutása nagy részében Szegeden és Pécsett játszott, az elmúlt egy évben Kozármislenyben szerepelt kölcsönben. Közel 300 NB II-es és NB III-as mérkőzésen lépett pályára, az esetek túlnyomó részében kezdőként.

A Puskás Akadémia ellen kezdjük a fizz liga küzdelmeit

Dátum: 2025. jún 16. 10:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a fizz liga 2025/2026-os idényének sorsolását. Történetünk első élvonalbeli mérkőzésén a Puskás Akadémiát fogadjuk.

Schuszter Ronald az első nyári érkező

Dátum: 2025. jún 13. 16:02

Schuszter Ronald személyében egy fiatal, de 22 éves kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkező középpályás az első nyári érkezőnk, aki az elmúlt idényben jobbhátvédként segítette a Kozármisleny játékát. Összességében 95 NB II-es és 35 NB III-as mérkőzésen lépett már pályára a Haladás, a III. Kerületi TVE és a Kozármisleny színeiben.

Távozik Pethő Bence

Dátum: 2025. jún 13. 11:00

Szerződése lejártával távozik Kazincbarcikáról házi gólkirályunk, Pethő Bence, aki 2024 januárjában lett a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa. Másfél év alatt 37 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett a KBSC színeiben, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a klub története során első alkalommal feljutott az NB I-be.

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk