Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Makulátlan bajnoki mérleg a Kozármisleny ellen

Makulátlan bajnoki mérleg a Kozármisleny ellen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Szeptember utolsó vasárnapján, 17 órától a Kolorcity Kazincbarcika SC a HR-Rent Kozármisleny csapatát fogadja a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában. A Misleny ellen eddig négyből négy bajnokit megnyertünk, ám egyik mérkőzés sem volt sétagalopp, ráadásul az elmúlt másfél év egyik legjobban szereplő másodosztályú csapatáról van szó, amiről bővebben holnap, a Nagyító rovatunkban ejtünk szót.

Az első három találkozónkról (két bajnoki és egy kupameccs) ITT írtunk bővebben, ITT pedig a negyedik meccsről emlékeztünk meg.

A 2023/2024-es szezonban a MOL Magyar Kupában találkoztunk ismét, ekkor egy gólzáporos hajrát követően idegenben 4-2-es vereséget szenvedtünk, így a 4. forduló jelentette számunkra a végállomást. Ez volt az első vereségünk tétmérkőzésen a Kozármislenytől, ám idén tavasszal bajnoki meccsen nyílt alkalmunk revansot venni ellenfelünkön.

A mögöttünk hagyott szezon 27. fordulójában, április 7-én az élmezőnyre közelről kapaszkodó, 5. helyezett Kozármisleny otthonába látogattunk és sikerült meglepetést okoznunk, hiszen Pethő Bence duplájával 2-0-ra győzni tudott a csapat, így értékes három pontot hoztunk el Baranyából. Ennek a mérkőzésnek az összefoglalója ITT érhető el.

Az egymás elleni bajnoki mérkőzések mérlege így igazán imponáló, négy meccsből négy győzelem, 7-0-s gólkülönbséggel. A következő találkozóra tehát szeptember 29-én 17 órától a Kolorcity Arénában kerül sor, hiszen bár az eredeti sorsolás szerint idegenben kellett volna játszanunk, de ahogy arról korábban beszámoltunk, ellenfelünk kérésére, az MLSZ beleegyezésével megcseréltük a pályaválasztói jogot, mivel stadionjuk gyepszőnyege egy gombafertőzés miatt játékra alkalmatlanná vált.

Így tehát adott a lehetőség egy újabb közös hazai szurkolásra, vasárnap irány a Kolorcity Aréna, a mérkőzéssel kapcsolatos információk szokás szerint ITT érhetők el!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!


A tavaszi mérkőzés jegyzőkönyve

MERKANTIL BANK LIGA 27. forduló

2024.04.07

 

HR-RENT KOZÁRMISLENY – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–2 (0–1)
Kozármislenyi Stadion, 700 néző.
Vezette: Jakab Árpád (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)
Gólszerző: Pethő 27’, 72’

HR-RENT KOZÁRMISLENY
Lékai – Beke P., Ikonomou, Füredi, Turi (Koszovscsuk, 81’) – Molnár Á. (Nagy M., 61’), Nagy E. (Vogyicska Bálint, 75’), Schuszter, Tóth Z. (Kozics, a szünetben) – Daru, Horváth P. (Major S., a szünetben).
Vezetőedző: Aczél Zoltán

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B. – Ternován, Heil, Süttő, Kotula – Varga J. – Pinte P. (Ádám F., 88.), Csatári, Kártik (Szabó B., 65.), Pekár L. (Kurdics, 65.) – Pethő B. (Vincze D., 79.).
Vezetőedző: Csábi Józse

További híreink

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Elindult a Kolorcity KBSC hivatalos webshopja!

Dátum: 2025. szept 08. 17:30

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kolorcity KBSC, hiszen elindult hivatalos webáruházunk a shop.kbsc.hu oldalon. Mostantól néhány kattintással bárki beszerezheti a Vegyész hivatalos szurkolói termékeit.

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-2 (0-0)

Dátum: 2025. szept 05. 14:30

A kéthetes válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzésen fogadtuk a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Karcagi SC csapatát.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria