Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Három pontot hoztunk el ősszel Kispestről

Három pontot hoztunk el ősszel Kispestről

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Csapatunknak, a Kolorcity Kazincbarcika SC-nek a bajnoki mérkőzéseket tekintve nincs tartalmas közös múltja a Budapest Honvéd együttesével, hiszen a kispestiek történelmük során szinte valamennyi szezon az élvonalban töltöttek. Amikor épp a második vonalban vitézkedtek – a 2003/2004-es évadban – akkor is éppen elkerültük egymást. Egy fontos és emlékezetes párharcunk mégis akadt a bajnoki rendszerben, az viszont épp az első- és a másodosztály közti „senki földjén”, hiszen 1990-ben osztályozót vívott egymással a két gárda.

 

A rendkívül emlékezetesre sikerült kétmérkőzéses párharcról ITT írtunk részletesebben, sajnos végül a feljutás nem sikerült, de a tizenötezer néző előtt óriásit küzdő és 2-2-es döntetlent elérő – így 3-2-es összesítéssel alulmaradó – Vegyészt rengetegen a szívükbe zárták. A csapat egykori tagjai 2021-ben a nagy meccs jubileumán is találkoztak Kazincbarcikán, amiről a boon.hu is beszámolt, ITT érhető el a cikk.

 

Így hát „rendes” bajnoki meccsen először 2023. október 29-én találkozott a két gárda, méghozzá a Bozsik Arénában. A jó iramban kezdődő meccs első félidejében mindkét csapatnak adódott lehetősége a gólszerzésre, ám találat nem született, gólnélküli állással fordultak a csapatok.

A második játékrész kicsit lassabb tempóban kezdődött, ám az 57. percben megszereztük a vezetést. Süttő Attila tekert be egy szögletet a kapu elé, a veszélyesen csapódó labda egy védő fején megcsúszott, a hosszú oldalon érkező Kártik Bálint pedig kitűnő helyzetfelismeréssel bólintott a jobb alsó sarokba.

 

Az utolsó félórában mindent bevetve próbált egyenlíteni a Honvéd, és bár Tóth Balázstól is szükség volt bravúros védésekre, veszélyes kontráinkkal akár növelhettük is volna előnyünket. Végül maradt a 0-1 az eredményjelzőn, bravúrosan megszerzett három ponttal térhettünk haza. A találkozó után a piros-feketék vezetősége menesztette a nyáron kinevezett Pinezits Máté vezetőedzőt.

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Budapest Honvéd találkozó április 28-án vasárnap, 17 órától veszi kezdetét a Kolorcity Arénában.

 

AZ ŐSZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

 

BUDAPEST HONVÉD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–1 (0–0)

Budapest, Bozsik Aréna, 2023.10.29 17 óra

Vezette: Görög Márió (Horváth Zoltán, Sinkovicz Dániel)

Gólszerző: Kártik B. 57’

 

BUDAPEST HONVÉD

Dúzs – Szabó A. (Kovács N. 64’), Pekár I. (Kocsis G. 90’), Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Adorján (Kerezsi 64’), Nyitrai B. (Bocskay B. a szünetben) – Kocsis D., Holman, Lőrinczy – Bobál G.

Vezetőedző: Pinezits Máté

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Székely K. (Szemere B. 83’), Ternován (Pekár L. 65’), Kártik, Csatári, Süttő (Kotula M. 83’) – Pinte, Kurdics (Szekszárdi T. 76’).

Vezetőedző: Csábi József

 

További híreink

Pethő Bence: Bízom benne, hogy a lehető legtöbb pontot fogjuk megszerezni.

Dátum: 2025. márc 19. 14:30

Bő négy hónap kihagyást követően góllal tért vissza Pethő Bence, aki immáron kilenc találattal vezeti a házi góllövőlistát. Vele beszélgettünk.

Pályán az utánpótlás

Dátum: 2025. márc 18. 12:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén.

Kolorcity Kazincbarcika SC - OPUS TIGÁZ Tatabánya 3-1 (2-1)

Dátum: 2025. márc 16. 16:20

A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a kiesés elől menekülő OPUS TIGÁZ Tatabánya volt a Kolorcity Kazincbarcika SC vendége, amely Klausz László kinevezése óta mindkét mérkőzését megnyerte. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, de még a félidő előtt fordítani tudtunk, majd a 3. gól után gyakorlatilag is el is dőlt a pontok sorsa. 13 mérkőzés óta őrizzük a veretlenségünket és bár a kapott gól nélküli szériánk megszakadt, emiatt most vélhetően senki nem bánkódik.

Felkészülési mérkőzés az FC Košice ellen

Dátum: 2025. márc 14. 12:00

A válogatott mérkőzései miatti bajnoki szünetet kihasználva klubunk 2025. március 21-én, pénteken 11 órától felkészülési mérkőzést játszik a Kolorcity Arénában a szlovák élvonal 6. helyén álló FC Košice ellen. A találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk