Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A kitűnően rajtoló Gyirmót érkezik!

A kitűnően rajtoló Gyirmót érkezik!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Az 1970-ben Győr város részévé váló Gyirmóton 1957-ben alakult meg az első futballcsapat, amely a megyei bajnokságokban vitézkedett egészen az ezredfordulóig. A klub néhol kalandos történetét ITT dolgoztuk fel részletesebben.

A 2022/2023-as szezont 6. helyen záró együttes a feljutás reményében vágott neki a következő évadnak. A kispadon a négy év után menesztett Csertői Aurélt Csizmadia Csaba váltotta, akivel azonban nem az elvárásoknak megfelelően sikerült a gárda rajtja. Szeptember végén, a 8. fordulóban a Vasastól elszenvedett 2-0-s vereség után a vezetőedzőnek megköszönték a munkáját, az ekkor utolsó előtti, 17. helyen álló egyesületnél.

Az új vezetőedző Tamási Zsolt lett, az ő vezetésével a téli szünetig a 7. helyre sikerült felkapaszkodni, amin tavasszal még egyet tudtak javítani, így újra a 6. helyen zárták a szezont, a szakvezető pedig maradhatott a posztján.

A nyári átigazolási időszakban Gyirmóton nem forgatták fel a keretet, nyolc érkezője és nyolc távozója volt a csapatnak. Az érkezők között találjuk többek között az egyaránt élvonalbeli tapasztalattal bíró Katona Mátét, vagy a korábbi válogatott Ugrai Rolandot is. A távozók közül a Kazincbarcikára igazoló Polgár Kristóf mellett Takács Ronald és Medgyes Zoltán neve lehet a leginkább ismerős, Takács gólt szerzett ellenünk az első egymás elleni meccsen, míg Medgyest ugyanezen a találkozón kiállították.

A Gyirmót FC Győr mérlege a nyári átigazolási időszakban:

Érkezők: Katona Máté (Soroksár), Miknyóczki Ádám (MTK), Hudák Martin (PMFC), Horváth Rajmund (Haladás), Pyshchur Oleksander (Puskás Akadémia II.), Cserkuti-Németh Olivér (Fehérvár), Ugrai Roland (Mezőkövesd), Kiss Norbert (Puskás Akadémia II.)

Távozók: Soltész Dominik (Kisvárda FC), Takács Ronald, Jova Bálint (Mezőkövesd), Szőke Gergő (MTK-hoz vissza kölcsönből), Kovács Milán (Nyíregyháza Spartacus FC), Szatmári István (Békéscsaba), Medgyes Zoltán (Honvéd), Polgár Kristóf (Kazincbarcika)

A csapat a szezont győzelemmel kezdte Soroksáron, ahol 0-1-es hátrányból két friss érkező, Ugrai Roland és Pyshchur Oleksander góljaival fordítottak és nyertek 2-1-re. A 2. fordulóban az élvonalból kieső Mezőkövesd Zsóry FC-t verték 2-0-ra hazai pályán, majd 2-1-re győztek Csákváron is (itt is 0-1-ről fordítottak és itt is gólt szerzett Ugrai). Három forduló után csak a Gyirmót és a Szentlőrinc álltak hibátlan mérleggel, ám a negyedik játéknapon becsúszott az első pontvesztés is, miután a BVSC-Zugló 2-2-es döntetlent játszott Gyirmóton. Tamási Zsolt és csapata ennek ellenére aligha bosszankodhatott, hiszen Pyshchur góljával a 92. percben egyenlítettek a kék-sárgák.

A házi góllövőlistát a minden meccsen betaláló, négygólos Ugrai Roland vezeti, mögötte két találattal Pyshchur következik.

A Gyirmót FC Győr eddigi mérkőzései a szezonban:

Soroksár SC – Gyirmót FC Győr                        1-2
Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry FC      2-0
Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr          1-2
Gyirmót FC Győr – BVSC-Zugló                        2-2

A tabellán ezzel az impozáns mérleggel jelenleg a 2. helyen áll a Gyirmót FC Győr, akiket a Szentlőrinc csak eggyel jobb gólkülönbségének köszönhetően előz meg. Az már most kijelenthető tehát, hogy idén is számolni kell a gyirmótiakkal a Merkantil Bank Ligában, ám tavaly még ennél is jobb formában érkeztek a Kolorcity Arénába, mégis lógó orral kellett távozniuk.

Reméljük így lesz ez most is! Szurkolóinkon biztos nem fog múlni, találkozzunk augusztus 25-én vasárnap 19 órakor az Arénában!

A meccsel kapcsolatos technikai infókat szokás szerint összegyűjtöttük, ITT érhető el, ITT pedig további, jegyekkel és bérletekkel kapcsolatos tudnivalókat találhatnak.

Hajrá, Vegyész!

Hajrá, Barcika!

További híreink

Utánpótlás hírek – Tornagyőzelem az U7-es fiúknál!

Dátum: 2024. dec 04. 08:09

A Hajdúvárosok tornán tizenhat csapat közül bizonyult a legjobbnak a Kolorcity Kazincbarcika SC U7-es csapata

Utánpótlás hírek: U9 – nemzetközi porondon

Dátum: 2024. dec 03. 08:51

Fiú U9-es csapatunk nemzetközi tornán vett részt Szlovákiában

Harcos döntetlennel zártuk az évet

Dátum: 2024. dec 02. 09:50

Másodpercek alatt vezetést szerzett a Kisvárda, a második félidőben sikerült egyenlíteni

„Pontosan tudjuk, hogy mi a tét”

Dátum: 2024. dec 01. 10:30

Csapatunk a 2024-es év utolsó mérkőzésére készül

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk