Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Kozármisleny átvette a vezetést a tabellán

A Kozármisleny átvette a vezetést a tabellán

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Szeptember utolsó hétvégéjén – és hétfőjén – rendezték meg a Merkantil Bank Liga 8. fordulójának mérkőzéseit. Vasárnap délután a forduló előtt 4. helyen álló HR-Rent Kozármisleny csapata látogatott a Kolorcity Arénába, ahol – sajnos – 3-2-es győzelmet arattak, így négymeccses győzelmi sorozatunk megszakadt, az 5. helyről várhatjuk a folytatást. A Kozármisleny a szomszéd Szentlőrinc botlásának köszönhetően – Waltner Róbert csapata Békéscsabán szenvedett 2-1-es vereséget – átvette a vezetést a tabellán, a piros-feketék a 2. helyre csúsztak vissza.

Folytatódott az Opus Tigáz Tatabánya vesszőfutása, Gyürki Gergely csapata zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el, ezúttal az Ajka vitte el a három pontot a Grosics Gyula Stadionból. Az ajkaiak 2-1-re győztek, mindhárom gól az első huszonöt percben esett. Ugyancsak 2-1-re nyert a Soroksárt vendégül látó Budafoki MTE, a piros-feketék Nikházi Márk irányításával négy mérkőzés óta, azaz az ellenünk elszenvedett – és Dajka László állásába kerülő – 5-0-s vereséget követően nem találtak legyőzőre, így már a 7. helyen várják a folytatást.

Újra győzött és tapad az élmezőnyre a Kisvárda Master Good, a szabolcsiak az Aqvital FC Csákvárt győzték le hazai pályán 2-0-ra. A forduló egyetlen döntetlenjét a Gyirmót FC Győr szegedi vendégjátéka hozta, itt egy félidő utáni gyors gólváltást követően 1-1-es végeredmény született.

Továbbra is szenved a Merkantil Bank Liga két patinás budapesti egyesülete, a Budapest Honvéd és a Vasas FC. Mindkét együttes átesett már egy edzőváltáson, ám egyelőre úgy tűnik, ez sem Kispesten, sem Angyalföldön nem hozott pozitív változást. A Honvéd a továbbra is veretlen – és 4. helyen álló – BVSC-Zuglótól kapott ki 1-0-ra, míg a Vasas a hétfő esti rangadón az egyre inkább magára találó Mezőkövesd Zsóry FC-től szenvedett 2-1-es vereséget.

A 8. forduló végeredményei:

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

FC AJKA

1-2

BUDAFOKI MTE

SOROKSÁR SC

2-1

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

HR-RENT KOZÁRMISLENY

2-3

VASAS FC

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

1-2

KISVÁRDA MASTER GOOD

AQVITAL FC CSÁKVÁR

2-0

BUDAPEST HONVÉD

BVSC-ZUGLÓ

0-1

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

GYIRMÓT FC GYŐR

1-1

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

SZENTLŐRINC

2-1

 

Ami a góllövőlistát illeti, a kozármislenyi Kirchner Krisztián az ellenünk szerzett duplával növelte előnyét, nyolc mérkőzésen már tíz gólnál jár. Mögötte a soroksári Halmai Ádám, a vasasos Tóth Milán és a Kolorcity Kazincbarcika SC csatára, Pethő Bence állnak öt-öt találattal.

A góllövőlista élmezőnye:

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

10 gól

2.

Pethő Bence

Kolorcity Kazincbarcika SC

5

3.

Tóth Milán

Vasas FC

5

3.

Halmai Ádám

Soroksár SC

5

 

Ami a figyelmeztetéseket illeti, a szentlőrinci Rab Boldizsár után az ajkai Csizmadia Zoltán is megkapta ötödik sárga lapját a szezonban, így ő a második, aki emiatt egymeccses eltiltást kap.

A 9. forduló menetrendje:

2024.IX.29

16:00

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

BUDAFOKI MTE

2024.IX.29

16:00

SZENTLŐRINC

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

2024.IX.29

17:00

BVSC-ZUGLÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD

2024.IX.29

17:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

VASAS FC

2024.IX.29

17:00

SOROKSÁR SC

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

2024.IX.29

17:00

FC AJKA

HR-RENT KOZÁRMISLENY

2024.IX.29

17:00

GYIRMÓT FC GYŐR

BUDAPEST HONVÉD

2024.IX.29

17:00

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

 

A soron következő – kilencedik – forduló valamennyi mérkőzését vasárnap játsszák majd a csapatok. Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a Budapest Honvéd és a Gyirmót FC Győr csatája, vagy épp a BVSC-Zugló – Kisvárda Master Good találkozó is. A legérdekesebb azonban számunkra egész biztosan a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Békéscsaba 1912 Előre összecsapás lesz, amelyre október 6-án 17 órától kerül sor a Kolorcity Arénában. A mérkőzés legfontosabb információit ITT találhatják meg. Találkozzunk vasárnap és szurkoljunk ki egy hazai győzelmet a válogatott szünet előtt!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

 

További híreink

Erős Gábor: Kérem, hogy minél többen jöjjenek ki

Dátum: 2025. ápr 18. 09:00

Több mint egy hónap után játszik újra hazai pályán a Kolorcity Kazincbarcika SC. A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában, vasárnap 17 órától a tabellán jelenleg 10. helyen álló FC Ajka érkezik a Kolorcity Arénába. Vezetőedzőnk, Erős Gábor is arra kéri a szurkolókat, minél többen látogassanak ki a mérkőzésre és buzdítsák a csapatot. 

Myke Ramos: Muszáj itthon tartanunk a három pontot

Dátum: 2025. ápr 17. 12:00

Csereként beállva, első labdaérintéséből győztes gólt szerzett Békéscsabán Myke Ramos. A vasárnap 17 órakor kezdődő FC Ajka elleni hazai mérkőzésünk előtt vele beszélgettünk.

Az FC Ajka érkezik vasárnap

Dátum: 2025. ápr 15. 13:00

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában az FC Ajkát fogadjuk. A mérkőzés 2025. április 20-án, vasárnap 17 órakor kezdődik a Kolorcity Arénában. Ősszel 1-1-re végeztünk Ajkán, Pethő Bence révén mi szereztünk vezetést a 23. percben, de a hazaiak Bobál Gergely góljával a 87. percben egyenlíteni tudtak. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Pályán az utánpótlás

Dátum: 2025. ápr 15. 10:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek a mögöttünk hagyott hétvégén.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk