Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MEZŐKÖVESDEN NYERT A BÁNHORVÁTI

MEZŐKÖVESDEN NYERT A BÁNHORVÁTI

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Hétvégén a tabella első harmadában helyet foglaló Mezőkövesd Zsóry FC II. együtteséhez látogatott fiókcsapatunk, a Bánhorváti. A találkozó egésze alatt domináltunk, a játék minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk, ennek eredménye volt az is, hogy már az első játékrészben több gólveszélyes helyzetet dolgoztunk ki, melyből a huszonegyedik percben Kónya Boldizsár értékesíteni is tudott egyet, ezzel megszerezve a vezetést. A szünetet követően sem változtak az erőviszonyok, a fegyelmezetten játszó Bánhorváti a mérkőzés végéig tartani tudta egy gólos előnyét, így három ponttal utazhattak haza Mezőkövesdről. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC II. - BÁNHORVÁTI 0:1

A hatodik fordulóban megrendezett találkozót követően a Bánhorváti vezetőedzője, Mátyás József értékelt:

"Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, hisz négy-öt komoly helyzetünk volt. A második játékrészben fegyelmezett játékkal sikerült begyűjteni a három pontot úgy, hogy a hazai csapat gólszerzési lehetőség nélkül maradt. Gratulálok a csapat minden tagjának, mert egy jó hazai együttes otthonában, kiváló pályán, megfelelő játékkal tudtunk győzelmet szerezni. Jó volt a játékvezetés."

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC II. -  BÁNHORVÁTI 0-1 (félidőben 0-1)
Helyszín: Mezőkövesd Városi Stadion
Vezette: Farkas Zsolt, asszisztensei: Füleki Csaba, Kovács Csaba
Gólok: Kónya Boldizsár 21'

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC BÁNHORVÁTI
1 Ryabenko Danylo 1 Zilahy Patrik
5 Vonnák Richárd (Bacsó Dániel 46') 2 Hallgató Márk
7 Gíber Attila 6 Magyar Márk (Ignácz Ruben 73')
11 Fajkó Ákos (Bodnár Attila 73') 7 Kónya Boldizsár (Lukács Gergő 73')
17 Új-Nagy Bence (Ludvig Zsombor 88')  8 Kovács Péter
19 Porkoláb Botond 9 Kazvinszki Jácint
23 Lénárt Patrik (Rózsa Levente 73') 17 Leskó László
33 Porkoláb Bence 19 Kismarton Balázs
66 Sipos József 20  Kréti Gergő
77 Csábi Milán (Tóth Olivér 58') 21 Czár Máté
99 Lekli Soma (Budai Gábor 58') 22 Fejes Ádám (Lovasi Dávid 27')
Cserék: Cserék:
90 Jaksi Attila 88 Molnár Máté
3 Bacsó Dániel (Vonnák Richárd 46') 10 Lukács Gergő (Kónya Boldizsár 73'
10 Budai Gábor (Lekli Soma 58') 33 Ignácz Ruben (Magyar Máté 73')
13 Ludvig Zsombor (Új-Nagy Bence 88') 68 Lovasi Dávid (Fejes Ádám 27')
16  Bodnár Attila (Fajkó Ákos 73')    
18 Rózsa Levente (Lénárt Patrik 73')    
20 Tóth Olivér (Csábi Milán 58')    

További híreink

Mindenki menekül(ne)!

Dátum: 2024. ápr 19. 16:00

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a szezonban legtöbb edzőváltást átélt Tiszakécskére látogatunk.

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk