Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Az első győzelemért (is) megyünk!

Az első győzelemért (is) megyünk!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a fővárosba látogat, vendéglátónk a bajnokság 7. helyén álló Budafoki MTE lesz, a találkozó 17.30-kor kezdődik.

A piros-feketékről ITT, az egymás elleni szerepléseinkről pedig ITT írtunk bővebben.


Az elmúlt héten bosszantó vereséget szenvedett csapatunk a Kolorcity Arénában, a BVSC-Zugló 1-0 arányban győzött, hiába volt jóval több lehetőségünk a gólszerzésre ellenfelünknél. A többi közt erről is beszélt Erős Gábor vezetőedző, aki a Facebook oldalunkon két videóinterjúban (INTERJÚ 1. RÉSZ, INTERJÚ 2. RÉSZ), illetve hagyományosan a boon.hu-n osztotta meg gondolatait a heti felkészülésről.

Erős Gábor hangsúlyozta, nincs ok arra, hogy bárki vészharangokat kongasson, jóllehet a negatív szurkolói hangokat megérti. A szakvezető elmondta, a zuglóiak ellen hatvan százalékban birtokoltuk a labdát, tizenöt kapura lövésünk volt, más mutatókban is felülmúltuk ellenfelünket, ráadásul egy „ezerszázalékos” büntetőt nem ítéltek meg a javunkra. Hozzátette, a szurkolóknak és a csapatnak is az eredmény a legfontosabb, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az adatok is mutatják, van miben bíznunk.

Vezetőedzőnk hozzátette, tisztában van a tényekkel, azaz, hogy három meccsen egy pontot gyűjtöttünk be és a 13. helyen állunk. A tréner azt is elmondta, hogy a héten azokat a dolgokat erősítette a szakvezetés a csapatban, amit jól csinálnak játékosaink, mint mondta, ez az eredményességen is meg fog látszani.

Aktuális ellenfelünkkel kapcsolatban Erős Gábor elmondta, a Dajka László együttese erős csapatokkal szemben állt helyt eddig, a Vasas ellen is kishíján pontot szerzett hétfőn. Nehezen feltörhető, stabil védekezésük van, ám vezetőedzőnk leszögezte, azért megyünk Budafokra, hogy megszerezzük első győzelmünket.

A keretünkből jelenleg Patrick Gante és Szujó Attila játékára sérülés miatt most vasárnap sem számíthat a szakvezetés.

A találkozóval kapcsolatos technikai információkat ITT szedtük össze.

Vasárnap is, Budafokon is CSAK A BARCIKA! Hajrá, Vegyész!


A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője Gaál Ákos lesz majd. A harmincöt éves sípmester eddig hat ízben dirigálta csapatunk mérkőzését, valamennyi alkalommal idegenben. Három győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlegünk bíráskodása mellett. A játékvezető segítői az oldalvonalak mellett Horváth Zoltán és Szalai Balázs lesznek, a tartalékjátékvezető pedig Móri Tamás.

További híreink

„Teniszmeccset” nyert és átvette a vezetést a Kisvárda

Dátum: 2024. okt 22. 18:55

Ez történt a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában

Utánpótlás hírek – minden korosztályban győzelem a hétvégén!

Dátum: 2024. okt 21. 17:03

Négy korosztály lépett pályára a fiúknál, mindegyik csapatunk három ponttal gazdagodott

Balszerencsés végjáték és döntetlen Ajkán

Dátum: 2024. okt 21. 08:25

A 87. percig vezetett, de végül egy ponttal tér haza a csapat Ajkáról

"Várjuk, hogy újra pályára léphessünk"

Dátum: 2024. okt 20. 10:42

Vasárnap délután Ajkán lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk