Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Nincs már hibátlan csapat

Nincs már hibátlan csapat

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepünket megelőző napokban rendezték meg a Merkantil Bank Liga 4. fordulójának mérkőzéseit, melyek meglehetősen eseménydúsra sikerültek.

Ahogy ITT már beszámoltunk róla, a Kolorcity Kazincbarcika SC kiütéses győzelmet aratott Budafokon, csapatunk 5-0-ra győzött. Öt gólt egy meccsen utoljára még az NB3-ban, 2022 májusában lőttünk, akkor a Kolorcity Arénában a Termálfürdő FC Tiszaújváros volt az „áldozat” és 5-1 lett a végeredmény. Másodosztályú bajnokin ennyi gólt legutóbb 2019 februárjában, tehát öt és fél éve szereztünk, akkor a Duna Aszfalt TVSE csapatát vertük meg 5-0-ra ideiglenes hazai pályánkon, Putnokon. Közvetlenül a találkozó után a budafokiak vezetőedzője, Dajka László felajánlotta lemondását, amit a klub – szerdai közleményük szerint – elfogadott, így ideiglenesen Nikházi Márk asszisztensedző irányítja majd a piros-feketéket.

Már a forduló előtt edzőváltás történt a Budapest Honvédnál is, ahol a tulajdonosváltást követően csütörtökön megköszönték Csertői Aurél vezetőedző munkáját. Vasárnap a csapat hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az FC Ajkától, majd hétfőn jelentették be az új vezetőedzőt, aki nem más, mint a klub korábbi játékosa, a harminchét esztendős Laczkó Zsolt.

Véget ért az újonc Szentlőrinc győzelmi sorozata, miután Waltner Róbert csapata hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Aqvital FC Csákvárral. A hazaiak Hajdú Roland góljával megszerezték a vezetést a második félidőben, de a 81. percben Nagy Zoárd egyenlített, így a Csákvár ponttal távozott Baranyából. Nem hibátlan már a Gyirmót FC Győr sem, miután 2-2-es döntetlent játszottak odahaza a BVSC-Zuglóval. A gyirmótiak Oleksandr Pyshchur 92. percben szerzett góljával tudtak egyenlíteni.

Megszerezte első győzelmét a Mezőkövesd Zsóry FC, Tóth Mihály csapata Békéscsabáról hozta el a három pontot. Habár félidőben még a hazaiak vezettek Kóródi Nándor góljával, a második játékrészben fordítani tudtak a borsodiak és 2-1-re győztek, így elmozdultak a kiesőzónából, míg újonc ellenfelük az első vereségét könyvelhette el.

Az edzőváltás után zsinórban másodszor nyert a Kisvárda Master Good, amely fordulatos meccsen 3-2-re verte a HR-Rent Kozármisleny csapatát. Első győzelmét aratta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Michael Boris csapata 2-1-re győzte le a Szent Gellért Fórumban a Soroksár SC-t, s így Lipcsei Péter együttese maradt az utolsó nyeretlen tagja a mezőnynek.

A hétfő esti rangadón a Vasas FC meglepő vereséget szenvedett az Opus Tigáz Tatabányától. Az újonc csapat Eördögh András találatával 1-0-ra győzött, az angyalföldiek pedig szerdán bejelentették, menesztik Gera Zoltán vezetőedzőt a piros-kékek első szezonbeli vereségét követően.

A 4. forduló eredményei:

BUDAFOKI MTE

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

0-5

SZENTLŐRINC

AQVITAL FC CSÁKVÁR

1-1

KISVÁRDA MASTER GOOD

HR-RENT KOZÁRMISLENY

3-2

BUDAPEST HONVÉD

FC AJKA

1-2

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

SOROKSÁR SC

2-1

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

1-2

GYIRMÓT FC GYŐR

BVSC-ZUGLÓ

2-2

VASAS FC

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

0-1

 

A fordulóban összesen nem kevesebb, mint huszonhat gól született, amivel a csapatok megismételték az első forduló teljesítményét. Ahogy akkor is felidéztük, ezt a góltermést az előző évadban mindössze három forduló tudta überelni.

A góllövőlista alakulása különösen kedves számunkra, hiszen klasszikus mesterhármast szerző támadónk, Pethő Bence átvette a vezetést a mesterlövészek versenyében. Öt gólnál járó csatárunkat házi gólvadászatunkban csapatkapitányunk, a háromgólos Kártik Bálint követi.

A góllövőlista élmezőnye:

1.

Pethő Bence

Kolorcity Kazincbarcika SC

5 gól

2.

Tóth-Gábor Kristóf

Szentlőrinc

4

2.

Ugrai Roland

Gyirmót FC Győr

4

4.

Kártik Bálint

Kolorcity Kazincbarcika SC

3

4.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

3

 

A következő fordulóban a Kolorcity Kazincbarcika SC vendége a Gyirmót FC Győr lesz. Tamási Zsolt együttese augusztus 25-én vasárnap 19 órától lép pályára a Kolorcity Arénában. /A találkozó legfontosabb technikai tudnivalóit ITT gyűjtöttük össze./ Érdekes meccsnek ígérkezik a szezont egyaránt jól kezdő meglepetéscsapatok, a BVSC-Zugló és a Szentlőrinc csatája, mely egyben a zuglóiak első hazai mérkőzése is lesz. A hétfő esti rangadót pedig két – eddig – a várakozásokat alulteljesítő gárda, a Mezőkövesd Zsóry FC és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vívja.

 

Az 5. forduló mérkőzései:

2024.AUGUSZTUS 25.

17:30

BVSC-ZUGLÓ

SZENTLŐRINC

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

SOROKSÁR SC

BUDAPEST HONVÉD

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

FC AJKA

KISVÁRDA MASTER GOOD

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

HR-RENT KOZÁRMISLENY

VASAS FC

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

BUDAFOKI MTE

2024.AUGUSZTUS 25.

19:00

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

GYIRMÓT FC GYŐR

2024.AUGUSZTUS 26.

20:00

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

 

További híreink

„Teniszmeccset” nyert és átvette a vezetést a Kisvárda

Dátum: 2024. okt 22. 18:55

Ez történt a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában

Utánpótlás hírek – minden korosztályban győzelem a hétvégén!

Dátum: 2024. okt 21. 17:03

Négy korosztály lépett pályára a fiúknál, mindegyik csapatunk három ponttal gazdagodott

Balszerencsés végjáték és döntetlen Ajkán

Dátum: 2024. okt 21. 08:25

A 87. percig vezetett, de végül egy ponttal tér haza a csapat Ajkáról

"Várjuk, hogy újra pályára léphessünk"

Dátum: 2024. okt 20. 10:42

Vasárnap délután Ajkán lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk