Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Vasas érkezik hétfőn

A Vasas érkezik hétfőn

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Merkantil Bank Liga mezőnyének egyik legpatinásabb együttese, a Vasas FC érkezik a bajnokság 17. fordulójának hétfő esti rangadóján a Kolorcity Arénába. Az 1911-ben alapított angyalföldi klub történelméről ITT írtunk bővebben, majd az őszi mérkőzésünk előtt ITT szemléztük újra a velük kapcsolatos aktualitásokat, most pedig vessünk egy pillantást a csapat jelenlegi helyzetére.

Az előző szezonban is a feljutást tűzték ki célként Angyalföldön, így – bár az utolsó fordulóig harcban álltak az ETO FC Győrrel a 2. helyért – csalódásként élték meg a bronzérmet a XIII. kerületben. A 2024-es tavaszi szezon elején érkező vezetőedző, Gera Zoltán a pozíciójában maradt a nyáron, ám az új évad 4. fordulójában (két győzelem és egy döntetlen után) a Vasas elszenvedte első vereségét (a Tatabányától kaptak ki hazai pályán), a korábbi kilencvenhétszeres válogatott labdarúgónak pedig megköszönte a munkáját a klub vezetősége. Utódját két héttel később találták meg, a klubnál közel húsz évvel ezelőtt már dolgozó Pintér Attila személyében.

Pintér a Vasasnál három vereséggel kezdett, ám ezt öt győzelem követte, majd az őszi szezonzárón egy újabb vereség a Honvédtól, így a 4. helyen telelhetett a gárda.

A csapat Törökországban edzőtáborozott, a felkészülésükről a többi ellenfelünkhöz hasonlóan ITT adtunk hírt. Az átigazolási időszakban nem forgatták fel a csapatot, érkező oldalon Zimonyi Dávid visszatérését jelentették be, aki az őszt az élvonalbeli Paksi FC csapatánál töltötte, ahol tíz mérkőzésen kapott lehetőséget, ezek közül háromszor kezdőként. Az Illovszky Rudolf Stadionból ketten köszöntek el januárban, az ősszel ugyancsak kevés lehetőséget kapó Könyves Norbert Paksra tért vissza, Szabó Benjámin pedig Ajkára került kölcsönbe.

A tavaszi szezont rögtön egy rangadóval kezdte Pintér Attila legénysége, Kisvárdáról egy gólnélküli döntetlent követően egy ponttal tértek haza. A Vasas legeredményesebb játékosa az idényben Tóth Milán hét találattal, őt Radó András és Urblík Jozef követi négy-négy góllal. Tóth a sárga lapokat is szorgosan gyűjti, neki van a legtöbb a csapatban, hatszor figyelmeztették, piros lapot ugyanakkor még senki nem kapott a piros-kékek közül az évad során.

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Vasas FC mérkőzés február 17-én 20 órakor kezdődik a Kolorcity Arénában, a jegyekkel kapcsolatos infókat ITT gyűjtöttük össze, online belépőt IDE kattintva tudsz vásárolni.

Fűtsünk be együtt a Vasas elleni rangadón a Kolorcity Arénában!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk