Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MOL MAGYAR KUPA : CSENGEREN JÁTSZUNK AZ ELSŐ FORDULÓBAN

MOL MAGYAR KUPA : CSENGEREN JÁTSZUNK AZ ELSŐ FORDULÓBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Hétvégén útjára indul a 2021/2022-es MOL Magyar Kupa sorozat. Mint az ismeretes az idei versengést százhatvan csapat kezdi meg, a tizenkét NB1-es és húsz NB2-es klub mellett az összes olyan NB3-as sportszervezet is, ami nem indít csapatot az élvonalban vagy a másodosztályban. A három legmagasabb osztály nyolcvanegy csapata mellett a megyei osztályokból hetvenkilenc együttes vesz még részt a sorozatban, ezek azok, akik a tavalyi Magyar Kupában a legjobban szerepeltek (megyénkét két-hat csapat). A MOL Magyar Kupa első és második fordulójában az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei még nem vesznek részt, így az első körben 128 csapat lép pályára, azaz augusztus első hétvégéjén hatvannégy csapat jut majd tovább a második körbe.

Az MLSZ Versenybizottsága a 2021/2022-es MOL Magyar Kupa versenykiírásában benevezett NB3-as és megyei első, valamint másodosztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokban résztvevő csapatokat földrajzi elhelyezkedésük alapján négy sorsolási csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat,Dél-Nyugat), így kapta ellenfeléül a Kolorcity Kazincbarcika SC a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban versengő Csenger FC-t.  Mivel az alacsonyabb osztályban szereplő klubot illeti meg a pályaválasztás joga, holnap mi utazunk hozzájuk. Vendéglátóink még nem kezdték meg az idei bajnoki szereplést, így a 2021/2022-es szezon első tétmeccsén lépnek majd ellenünk pályára. A Csenger FC a MOL Magyar Kupa Megyei Selejtezőin a Baktalórántházát, a Nagydobosi LSE-t és végül az Austria J-Vásárosnaményt legyőzve vívta ki az ide sorozatban való szereplés jogát.

MOL MAGYAR KUPA
1. forduló

2021. augusztus 07. 16:30
CSENGER FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

 

#hajrábarcika

További híreink

Harnócz Róbert: csalódott vagyok az eredmény miatt…

Dátum: 2024. máj 07. 17:28

A két gyönyörű Kovács gól (is) kevés volt a három ponthoz.

U19: Javuló forma és eredmények

Dátum: 2024. máj 07. 16:40

Négy meccs, hat pont, s harmadik hely az Alsóházban.

Villámrajt és magabiztos siker Szombathelyen!

Dátum: 2024. máj 07. 13:00

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában Szombathelyről hoztuk el a három pontot!

Várhatóan szerdán kora délután indul el a jegyértékesítés az ETO elleni mérkőzésre

Dátum: 2024. máj 06. 10:00

További információk a 32. forduló találkozójával kapcsolatban.

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk