A hetedik hely teljes mértékben reálisnak mondható
Fiókcsapatunk, a vármegyei első osztályban szereplő Bánhorváti is értékelte a mögöttünk álló szezont
Pekár László személyében egy komoly rutinnal rendelkező támadó érkezett!
A szurkolói ankéton említett újabb igazolások között Pekár a második érkező
Az osztrák Salzburg második csapatától igazoltunk kapust!
Tóth Balázs ózdi származású, s a szakemberek szerint nagyon szép jövő előtt áll
Szerdán megkezdődik a bérletek értékesítése
Személyesen továbbra is a Mezey István Művészeti Központban lehet bérletet újítani és jegyet vásárolni.
Nem vagyok elégedett a látottakkal
Csábi József így értékelte a szombati felkészülési mérkőzést
Nyílt edzés és szurkolói ankét késő estébe nyúlóan
Rendkívül jó hangulatú, emberileg, szakmailag és közösségépítő szempontból is kiváló szurkolói találkozóra került sor csütörtökön.
Korolovszky György: a játékrendszer mindig az, amiben az edző hisz, illetve, amiben a legjobban össze tudja foglalni a csapat játékstílusát és az alapfilozófiát.
Sokat fejlődtek az U19-es korosztály játékosai a mögöttünk álló szezonban
U17: eredmény az edzés egyik eleme, nem pedig prioritás!
Munkás, dolgos, fejlődést is mutató szezonon van túl az U17
Kotula Máté a Kolorcity Kazincbarcika játékosa!
A mai felkészülési találkozón már pályára is lép új igazolásunk
U15: Nem szeretnék senkit kiemelni, mert csapatként működtünk igazán jól!
Kiváló volt az edzéslátogatottság a 15 éves korosztályban is